A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-03-01 / 3. szám
Cser atya írásaiból 113 és legtitkosabb belső életével vagyunk elfoglalva. Barátom szerint az orvos is, meg a pap is kell hogy tanuljon és tudja mesterségét, de a tudás csak arra való, hogy ellenőrizze azt az intuitív megérzést, ami együttérzésből és a magunk ismeretéből indul és mindjárt rákapcsol az előttünk álló ember világára. <5 ** mondta - jobban bízik az intuíciójában, mint a tudásában. Tudását inkább a gyógyítás technikai kivitelezésére hívja segítségül. Először intuitív ösztönével végzi diagnózisait. A társaság késő este oszladozott. A gyerekek elfáradtak, a feleségek kedvetlenek voltak és a tanárok, úgy látszik, eléggé kicserélték gondolataikat. □ Otthon kicsit még olvasgatva, aztán elálmosodva aludni mentem. Gyakran álmodom, s úgy, hogy érdemesnek tartom visszagondolni álmaim olyan töredékére, ami megmaradt emlékezetemben. Az éjjel ezt álmodtam: "... sötétes, kaotikus égből két hatalmas csontkar nyúlt a föld szürkésen ívelt vonala fölé és szakadozott fekete fátylakat lebegtetett. Eleresztett egyet, visszavonta csontkarjait, másikat vett elő a láthatatlanból, elengedte és a fekete fátylak egymásra terülve ellepték az egész eget. Egyre sötétebb lett. Ahogy sötétedett, akétcsontkar egyre félelmetesebben világított. Ahaláll - kiáltottam fel és dermedten vártam, hogy vékony, zörgő csontujjai, amint felettem himbálóztak, hogyan ereszkednek játékos, gúnyos kereséssel felém. Engem keres? - kérdeztem és moccanni sem tudtam. Amint a csontujjakat követtem fölfelé tágrameredt szemekkel, észrevettem, hogy messze fönt egy óriás kéz nyúl bele akaotikus sötétségbe. Szabályos, egészséges emberkéz volt, de milliószor akkora méretű. Es ennek a fénye nem hideglelős sáppadtsággal világított, de úgy fénylett, hogy egyszerre hajnallettköröskörül. Hajnal jött? - tanakodtam magamban. Az Isten keze ez? - kérdeztem izgatottan. Az óriási kéz egy mozdulatára a fekete fátylak az ég ragyogó fényébe oszlottak. A csontkarok szétmállottak és eltűntek. Most a hatalmas kéz egyik ujján gyűrűt vettem észre. A gyűrű köve úgy szikrázott, hogy le kellett hunynom a szememet. S ahogy lehunytam a szememet, a gyűrű fénye végigérintette idegeimet, véremet, csontozatomat, a szívemet.- Ez a gyűrű az Isten hűségének a jele! Szeret minket! - kiáltotta ujjongva minden hajszálam, hú som-csontom, idegzetem. Szívem úgy vert, hogy majd széttörte mellbordáimat.
