A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
a karizmatikus megújulás 19 nek az adománynak használatát, azt sem mondja, hogy "értéktelen" lenne. Egyedül azt hangsúlyozza, hogy ezt az adományt a közösség, a gyülekezet előtt józan mérséklettel kell használni. "Ne akadályozzátok meg az elragadtatás nyelvén* szólást. De minden illő módon és rendben menjen végbe" (I. Kor. 14,39-40). Honnét és mire szolgál ez a karizma? Nem tudjuk. Talán azt az igazságot akarja kézzelfoghatóan érzékeltetni velünk, hogy a Lélek az, Aki kifejezhetetlen sóhajokkal imádkozik bennünk. A nyelvekenbeszélés karizmatikus a- dományának tényét nem lehet kitagadni a valóság világából - sem a múltra, sem jelenünkre vonatkozóan. Végül is talán legegyszerűbben akkor közelítjük meg igazságát, ha azt mondjuk róla, hogy ez az a- domány egyike a Szentlélek "meglepetéseinek", egy példa megint arra, hogy Isten úgy tevékenykedik, ahogyan Neki tetszik; olyan eszközöket és módokat használ, amik nekünk emberi logikánkkal eszünkbe sem ötlenének. Nemrég volt Eminenciád pápai kihalIgatáson. Beszélt a Szentatyával a karizmatikus megújulás mozgalmáról? Hosszan és részletesen szóltam róla az audiencia folyamán. Azt se hallgattam el, hogy az én véleményem szerint a mozgalom a megújulás és a reménység biztos jele az Egyházban. Természetesen nem az volt a célom, hogy a Szentatyát nyilatkozatra bírjam. E- gyedül informálni akartam. Különben is, a mozgalom kiértékelése elsősorban a helyi püspökök feladata. Az mindenesetre köztudomású dolog, hogy a karizmatikus megújulás nem ellensége az intézményes egyháznak. Ellenkezően: ezt az intézményes egyházat szeretné éppen megújítani s vele akar szoros kapcsolatban maradni. A mozgalom új érdeklődést és elmélyült szeretetet ébreszt a szentírás, az eucha- risztia, a szentségek, a látható egyház iránt. Ezek azok a "gyümölcsök", amelyekről felismerhető a "fa" - ezek alapján állíthatom nyu* A karizmáknak az a faja, melyet az Üdvözítő megígért (Mk.16-17) és amelyről több ízben beszél a Szentírása Szentlélek eljövetelével kapcsolatban (Ap.Csel.2,4 11,46 19,6). Az ősegyházban elég gyakori lehetett. Szent Pál részletesen beszél róla (l.Kor.14,1-19). A gondolatközlésnek természetfeletti fajtáját jelenti. Az is bizonyos, hogy nem a hallgatók, nak adott értelml megvilágosítás volt, hanem a beszélő sajátja. Ő interpretálja a résztvevőknek az érthetetlen (és értelmetlennek ható) szavakkal (a Lélek hatása alatt) mondottak jelentését. - Oskeresztény for. mája sem a nyelvek fáradság nélküli elsajátítása lehetett. Nincs kizárva, hogy az elragadtatásban adott jelek értelmét a hallgatók megsejthették. v
