A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)

1973-12-01 / 12. szám

12 római séták lasztott pápa koronázási miséjére vonul, kíséretéből egy klerikus háromszor állítja meg a menetet: a pápa előtt meggyújt egy alkohol­ba mártott kenderkóc-csomót és a pápát így figyelmezteti: "Szentsé- ges atya, így múlik el a világ dicsősége." - A hatodik századköze­pétől a római egyháznak végleg kialakult, sajátos rendje volt, hogy a pápa, de csak a pápa, karácsony ünnepénhárom szentmisét mon­dott. Más egyházakban a 10. század előtt nem jött szokásba, hogy karácsony napján a templomokban három különböző szövegű misét mondjanak. A 10. századtól már másutt is megtalálható a szokás, de úgy hogy a három misét három pap mondta, éspedig mindegyiket énekesmiseként. A ma is uralkodó gyakorlat, hogy karácsony ünne­pén minden pap három szentmisét mondhat, a 12. századból ered. Péter, Cluny-i bencésapát statútumaiban történik erről említés első alkalommal. A karácsony római megünneplésének volt több más helyi sa­játossága is. A Glóriát például a pápa egyedül énekelte. Később is, hosszú időn át, a karácsonyi Glória éneklése a püspöknek volt fenttartva és egyes papok csak kiváltság erejében tehették. Az éjfé­li mise után a diákonus anépet hazabocsájtotta, a papság meg elkezd­te a zsolozsma Laudes hóráját. Mivel a papság a templomban maradt, a diákonus az éjféli mise végén nem énekelte a szokásos "ite missa est"-et, hanem a "Benedicamus Domino"-val bocsájtotta el a világi híveket. A délelőtti mise volt a legünnepélyesebb. Ennek első éne­kelt imája, a "kollekta", "új születésről" és "régi szolgaságról" tesz említést. Egyes liturgisták szerint az egyház arra akart volna utalni, hogy az újjászülető napisten pogány ünnepe helyébe az Ige megtestesülésének az ünnepe lépett. De inkább elfogadhatjuk Nagy Szent Leó pápa szavai nyomán azt a magyarázatot, hogy az "új szü­letés "-en azt az egyedülálló módot kell értenünk, ahogyan Szűz Má­ria Jézus Krisztus anyja lett, míg a "régi szolgaság" a megváltásra váró emberiség állapotát jelenti. A középkor századaiban a karácso­nyi nagymise után sok templomban misztériumjáték következett. En­nek nyomait még a zsolozsmában is megtaláljuk. Mikortól állítanak a templomokban betlehemet? A jászolban fekvő isteni Gyermek képét ugyan számos szarkofágon már a 4-5 században megtaláljuk, de a betlehem állítás szokását a ferences a- tyák vezették be. Assziszi Szent Ferenc 1223 karácsonyán a Grecció-i erdőben élő személyekkel játszatta el a kis Jézus születésének evan­

Next

/
Oldalképek
Tartalom