A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)

1973-12-01 / 12. szám

8 m é // f ét j # / # & Orbán Miklós S.J. romai sétál KARÁCSONY A KÖZÉPKOR RÓMÁJÁBAN I iturgia-történeti áttekintés mostani írásunk. A karácsony ünnepén szokásos három mise eredetét szeretnénk bemutatni. Az éjféli mise az "angyalok miséje", hajnalban a "pásztorok miséjét" mond­ják a papok és karácsony napján délelőtt az "ünnepi" nagymisét ér neklik. Sokszor hallottuk ezt és nem egy hívő minden esztendőben mind a három misén megjelenik. De mi az eredete annak a szokás­nak, hogy karácsony ünnepén minden pap három szentmisét mond­hat? E gyakorlat gyökere a középkor római egyházának életébe nyú­lik le. Az örök város püspöke volt az első, aki Jézus Krisztus szü­letését három szentmise mondásával ünnepelte meg. Az 5. század elejéig a nagy pápai liturgia helye a Szent Péter bazilika volt. Az a bazilika természetesen, amelyet még Nagy Kons­tantin császár építtetett Szent Péter apostol vér tanúságának a helyén a vatikáni domb alján. Az ünnep előestéjén, helyesebben késő délu­tán a pápa papságával és a hívekkel elimádkozta az ünnepre előké­szítő vigilia zsolozsmáját. Az éjszaka óráiban, első kakasszóra, kezdték meg magának az ünnepnek a zsolozsmáját. Az ünnepi misé­re csak a délelőtt folyamán került sor, amikor a zsolozsmának az ú.n. tercia hóráját is elimádkozták. Innen eredt az a legújabb reformig érvényben volt szokás, hogy a pápai nagymise előtt a pápa jelenlété­ben imádkozta el a bazilika káptalanja a terciát és a pápa csak ennek végeztével tette le fehér palástját és öltötte magára a miseruhát. 431- ből fentmaradt I. Caelestin pápának egy levele. II. Tlieodosiusnak írta, beszámolva arról, hogy karácsony ünnepén, amikor az egész keresztény nép a Szent Péter bazilikában volt, fölolvasták az Efezus- ban tartott egyetemes zsinat sikeréről szóló jelentést: a zsinat min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom