A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-10-01 / 10. szám
20 Erre a nővér kisietett az osztályból s nemsokára visszajött a főnöknővel, a Ligúria nővérrel. A főnöknő, mint egy jó mama, odamegy Zsófihoz. Megcirógatta a haját;- No kislányom, nem kell sírnod. Mondd csak meg szépen a főnöknéninek, miért nevettél hangosan? Zsófi az anyás közeledésre megbátorodott.- Mert a tisztelendő nővér hamisan énekelt.- Hamisan énekelt? Hogy érted ezt? - lepődik meg a főnöknő.- Hát csak úgy, hogy sokszor hamis hangot fogott, mikor az új éneket énekelte...- No, és mi nevetnivaló van ezen?- Hát én nem akartam, de olyan furcsa volt a fülemnek, hogy muszáj volt... Priszcilla nővér vörös volt, mint a pipacs és kirohant az osztályból, valószínűen ő is sírni - ott, ahol senki sem láthatta. O így született meg a bonyodalom. Krisztus Urunk is hiába tiltotta meg azoknak, akikkel jót tett, hogy elmondják... Első dolguk volt, hogy mindenkinek elmondták... Megtiltani negyvenötkis "Evá"- nak, hogy el ne mondják, amit tapasztaltak az osztályban, épp ily hiábavaló lett volna... s így biztos már holnap az egész falú tele lesz vele... így emésztődött a főnöknő magában. Lehetetlen, hogy hamis hangja, vagy jobban mondva rossz füle legyen a Priszcilla nővérnek, hiszen képesített énektanítónő... De hogy lehet egy kis növendék tanítójának a bírája? Talán neki sincs jó fülel Viszont ő a legjobb ér nekes az egész iskolában. Hátha mégis Zsófinak van igaza?! Mi lesz akkor szegény Priszcillával? De hát hogy derítsük ki, hogy ki tévedett? Nem vethetem alá vizsgálatnak a tanítónőt! Ilyen belső tépelődések közt rovogatta lépéseit a plébánia felé. 'jelentenem kell a plébános úrnak, mert ő a zárda-igazgató is egy személyben." O A lőcsfalvi pap türelmesen hallgatta végig a főnökasszony beszámolóját, mely így végződött;- Dehát plébános úr, lehetséges az, hogy képesített énektanító hamishangot fogjon?- Hát lehetségesnek éppen lehetséges - tisztelendő anya - hiszen egy képesített asztalos is csinálhat rossz asztalt és egy képesített szónok is mondhat csapnivaló beszédet. Persze nem mindig, de (a lőcsfalvi pap naplójából)
