A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-02-01 / 2. szám

23 Szabó Ferenc, S.J. ,Rőma A FRANCIA MUNKÁS-MISSZIÓ A ZSINAT ELŐTTI ÉVEKBEN A francia munkás-misszió nagy érdeklődéssel nézett a vatikáni zsi­nat elé. Már húsz éve foglalkozott azokkal a problémákkal, amelye­ket a zsinat most szélesebb keresztény körökben is tudatosítani fog: miként szólhat az Egyház az elkereszténytelenedett modern világhoz; hogyanteljesítheti küldetését a XX. század derekán, az ateizmus kor­szakában; milyen új lelkipásztori módszerekre van szükség, hogy az evangéliumi üzenet elérje a mai embert, stb. Éppen a zsinat megnyi­tása előtt, 1962. szeptemberében tartották a munkáspapok teljes lét­számú összejövetelüket Pöntigny-ben. Liénart biboros többek között ezeket mondotta nekik: "A misszió eddigi munkája nemcsak nektek, hanem a zsinatra összeülő Egyháznak is hasznára van. Ti azt teszi­tek saját munkakörötökben, amit az Egyház egyetemes küldetésének tudatában tenni kíván." A Mission de France ebben az időben egyre inkább a "harmadik vi­lág" felé fordul. 1965-ben már 28 papjuk dolgozott 8 équipe-ben E- szak-afrikában. A kontinens nyugati részén (Elefántcsont-part és Kamerun) is volt két équipe-jük 8 munkáspappal. Hamarosan Latin- amerikába is eljutottak; hárman Argentínába, ketten Brazíliába. A zsinat valóban mintegy magáévá tette a munkáspapok hosszú ta­pasztalatának eredményeit, amikor ők már a papi szolgálattal és papi élettel kapcsolatban ennek az életnek lényeges elemét a külde­tésben, misszióban állapítják meg. Az idevonatkozó megbeszé­lések vázlatát (szkémáját) Mgr. Marty készítette elő. 1965.február­jában őt nevezte ki a Szentszék a Mission de France új prelátusává Liénart bíboros helyébe. Mgr. Marty hatvanöt áprilisában interjút adott a La Croix c. katolikus napilapnak a Mission de France ak­kori helyzetéről. A francia püspöki kar - mondja a Monsignor - azért hozta létre a Mission de France-t, hogy új stílusú missziós munkát kezdjen. Ezt a missziós törekvést három vonás jellemzi. Tárgya az 1954-es direktórium szerint "a pogány, mint ilyen". Tehát a nem kereszté­

Next

/
Oldalképek
Tartalom