A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám
katolikus iskolák Ausztrál iában 23 rális segélyt. A Commonwealth 1969-es költségvetésébe már betervezte a tanulók személye után járó iskolai segélyt és 1970-től kezdve 39 és 50 dollárt juttatott az elemi és középiskolai tanulók után. Az idevonatkozó törvényeket sohasem egyhangúan szavazták meg, mindig volt ellenzékük a parlamentben, de ellenállásuk sohasem volt átütő erejű és leküzdhetetlen. Ezek a magániskolákat segítő törvények olyan kedvezőek voltak, hogy a hatvanas évek elején ebben az irányban mozgó politikai erők legvérmesebbje sem merte volna csak elképzelni is méreteiket. A statisztikai adatok szerint 1964. és 1970. között például a federális kormány 29.3 milliós laboratóriumberendező segélyének 66 százalékát katolikus iskolák kapták. Az ugyanebben a hét esztendőben könyvtárfejlesztésre kiadott 2.3 milliónak pedig 67 százaléka jutott a katolikus iskoláknak. De nemcsak az elmúlt évek adatai tanulságosak. Az 1972-es tanévben például a magán és egyházi iskolák tanulóik után 50 és 68 dollárt kaptak fejenként (elemikben és középiskolákban). . Ehhez járult még az egyes államoktól kapott kisebb segély, amely államonként változó összeget biztosított ezeknek az iskoláknak. A jelenlegi federális kormány költségvetésében 1973-ra ez a tanulók u- tán járó segély 62, illetve 125 dollárra fog emelkedni. A Commonwealth egyébként az egyes államokat is a segélyek hasonló emelésére bíztatja; az idevonatkozó federális törvény az árak drágulásával kapcsolatos záradékában ennek a segélynek automatikus emelkedését helyezte kilátásba - így külön parlamenti vita nélkül növekedhet a jövőben a magán és egyházi iskolák segélyezése. A törvény ezenkívül az elkövetkező tíz évre elosztva tőkeberuházás címén még 48 milliós kiutalást helyez kilátásba ezeknek az iskoláknak. A laboratóriumi és könyvtárfejlesztési segélyeket viszont egy év múltán beszünteti - a gyakorlatban ezek modernizálása közben úgyis megtörtént az elmúlt esztendőkben. Mit ho zhat a jövő? A kormány nagylelkűségét - mint láttuk - politikai vonalon nem tudták ellensúlyozni azok az elemek, akik (Ausztráliában is vannak ilyenek!) az állam és egyház törvényes különválasztásával összeegyeztéthetetlennek tartják a magán és egyházi iskolák segélyezését. Ez a tábor az elmúlt esztendőkben megalakította az állami iskolák védelmi szervezetét (Defenders of the Government Schools). A szervezet eredetileg politikamentesnek indult, az utóbbi években azonban kifejezetten olyan politikusok jelölését támogatja, akik ellene vannak a magániskolák segélyezésének.