A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-11-01 / 11. szám

(a lőcsfalvl pap naplóidból)

17

sen kétszáz elmebeteget gondoztak. A nem veszélyesek időnként sé- tára is mehettek - közösen és kísérővel. Ilyenkor zöld ruhát és fehér kalapot viseltek. Az otthonban három káplán, egy orvos, egy sebész és tizenhat ápoló dolgozott. Tágas kertjük is volt, hogy-mint a szabályban olvassuk - a betegek a friss levegőn, a szép környezetben könnyebben tudják maguktól távoltartani ijesztő rögeszméiket.

Szeder Mihály S.J,

Mm«- jó*

\(a /Öcsfalvi pap naplójából)

y^páti András, vagy ahogy az apátsági papok és az öreg erdészispán hívta: "Bandi fiam", bizony már öreglegénynek vX számított. Benne volt a harmincas évek- -ben, úgy a dereka fele. Vén, magános medve volt. Még a hangja is éppen olyan dörmögős. De szép ember volt. Sudár, izmos, szélesvállú. Hosszúkás o- lajbama arcát koromfekete haj koszorúzta. A fekete hetyke bajuszát pedig akármelyik őrmester megirigyelte volna. Ott élt az egyik eldugott erdészlakban. A maga gazdájaként. Sütött, főzött, mosott, fát aprított, takarított, amikor ideje engedte. Nem kellett neki asszonynép.

A lőcsfalvi pap sokszor megpihent hajlékában. Elbeszélgettek. Kis borocska is akadt és holmi jó vad falat, amit a pap sem vetett meg. Meg kell adni, András jó szakács volt. Szerette a maga gyomrát, mint afféle öreglegény, akinek a jó étel és ital jutott ki csupán az élet élvezetei közül. Elmélkedő, okoskodó ember volt, mert hát mit is csináljon valaki, ha egyedül van szüntelen? Hát gondolkozik. Ezen, azon és mindenen. így aztán a vele való eszmecsere mindig igen élvezetes volt a lőcsfalvi pap számára is, aki maga is ilyesféle Istenteremtménye volt.

*

Az utóbbi időben eszmecseréjük mind több és több alkalommal arról szólt, hogy jó-e, nem-e az embernek egyedül lenni.- Jójó - mondta Bandi - nem mondom, szeretem a magányt. Szeretem a független életet. Akkor eszek, amikor kedvem tartja. Azt csinálok az időmmel, amit szeretek. Úgy élek, ahogy akarok.