A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-11-01 / 11. szám
halottak és szentek 3 lük sok más Földközi tenger melléki kultúra népei azt gondolták, hogy a másvilágon az evilágihoz hasonló életet folytatnak halottaik. Sírjaikon nyílásokat hagytak, hogy ital áldozatok folyadékait önthessék be rajtuk. A rokonok és barátok halálának évfordulóján bankettet rendeztek, amelynek ünnepélyes hangulatában hitük szerint az elhunyt is részt vett. Ezek a szokások mentek át az új vallás, a kereszténység gyakorlatába is. A pogány bankettek keresztény változata volt a vértanúk emlékének megünneplése. A holtak évfordulóiról való ilyen megemlékezés egészen az ötödik század végébe nyúlik: Ágoston említi vallomásaiban, hogy anyja csak akkor hagyta abba halott rokonai tiszteletének ezt a formáját, amikor bebizonyosult előtte, hogy püspöke nem rajong a halottakról való megemlékezésnek ezért a gyakorlatáért (Vallomások VI. 2). Az ókorban az ősök, a holtak tiszteletének szokását a filozófia és a vallás igazságainak fényénél csiszolták. Legmerészebbek a görögök viltak ezen a téren. Halottaik kultuszából héroszok kultuszát alakították s elhunyt nagyjaikból félisteneket csináltak, akiknek földöntúli közbenjárására számítottak. Szent Bertalan Tiberis-szi- getén lévőkápolnájaEszkulápiusz templomának romjaira épült, aki az ókornak ilyen halála után félistenné tett ügyeskezű orvosa volt és földöntúli létében is gyógyulást reméltek tőle tisztelői. A keresztény középkornak a szentek irányában tanúsított kultuszát nem egy szellemtörténész az ókori Hérosz-kultusz e- gyenes folytatásának látja. Szemükben a keresztény szentek a görög és római félistenek leszármazottai. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A szentek kultusza keresztény eredetű jelenség, ha gyökerében abból az emberi ösztönből táplálkozik is, hogy az életükkel az emberi közösség javára szolgálókat haláluk után is tisztelettel övezzük. Ezek a gyökerek azonban a szentek tiszteletének esetében az ösztönön túl a hit tételes igazságáig érnek. A szentek tisztelete már a kereszténység küzdelmes kezdetén megjelenik. Nagyjaik, akikhez Szent Ambrust (339-397) is sorolhatjuk, kivétel nélkül az ószövetség nagyjait is (Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, Mózest, Dávidot) a szenteket illető tiszteletben részesítették s amikor egy különben az ismeretlenség homályába burkolt, rabszolgából pappá lett egyéniség a szentek éppen kialakulóban lévő A halottak kultusza és a szentek tisztelete egy és ugyanazon for* rásból táplálkozik. Az emberiség mindig tisztelettel övezte azokat, akik életükkel az emberi I közös* ség javát szolgálták.