A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

47

tulajdonosa. Elmentem hozzá s megkérdeztem, hajlandó-e eladni házát? Meglepődve nézett rám: "Honnan tudod? Csak tegnap este határoztam el, és még nem szóltam róla senkinek sem. "

Tetszett azonban neki, hogy majd Istent szolgálja a régi családi ház, és felajánlotta, hogy tizezer guldenért eladja. Azonnal elfogadtam a- jánlatát, pedig egy fillérem sem volt rá. Mielőtt hazamentem volna, telefonon felhívtam Whetstraékat. Soha életemben nem kértem kölcsön pénzt, de úgy tetszett nekem, hogy most helyénvaló ez. Whetst- ra azt mondotta, hogy ha felkeresem hivatalában, azonnal elvihetem a pénzt. - Feleségemmel mindjárt elmentünk megnézni a házat. Karola nagyon boldog volt, s a házat éppen nekünk valónak találta. Még az öreg ruhák számára is volt egy szoba, benne a mosógéppel.

Másnap elmentem Amsterdamba és felvettem a kölcsönt bankjegyekben. Sem papirt nem kellett aláirnom, sem a visszafizetés módjáról nem esett szó. Három év alatt azonban vissza tudtuk fizetni, mert e- lég pénz folyt be a munkánkra küldött adományokból. Amint azonban a kölcsönt letörlesztettem, a bőséges adományok megint titokzatosan leapadtak. Csak akkor érkeztek ismét bőségesebben, amikor valami újabb szükség keletkezett. Ezek alatt az évek alatt, amikor teljesen a hitből éltünk, Isten sohasem feledkezett meg rólunk. - A ház már roskadozó állapotban volt, és sok munkát adott kijavitása. De igy még inkább magunkénak éreztük. Mivel minden munkát egyedül végeztünk, lassan ment, de ót év múlva előttünk állott a ház, úgy amint első látogatásunk alkalmával elképzeltük.

Vándoréletem miatt gyermekem első évéből csak négy hónapot voltam otthon. így nem láthattam, amikor kinőtt első foga, kiejtette az első szót, megtette az első lépést. A gyárban, ahol azelőtt dolgoztam, az igazgató nagyon jólfizető állást ajánlott föl s később meghívtak lelki- pásztornak egy hágai egyházközségbe. Mindkét alkalommal nagy kisértést éreztem, hogy az ajánlatot elfogadjam, de nem sokáig. Mikor legerősebb volt a kisértés, mindig egy levél érkezett valahonnan Bulgáriából, Magyarországról vagy Lengyelországból - feladó nélkül s nem egyszer látszott rajta, hogy felbontották. A levélben újabb nehézségeikről, szükségeikről számoltak be, s ez mindig elég volt számomra, hogy megint megfolyamodjak egy belépési engedélyt s nekiinduljak az útnak.

Nyugat-németországban jártam .amikor kis autóm motorja utolsót lehelt. Kétholland diák is volt velem, akiket Berlinben vettem fel, miután húsvéti szünidőjüket a menekülttáborokban töltötték. Délután ötkor épp az országúton hajtottunk, amikor hirtelen zaj hallatszott a motor felől, s az megállt. Hiába próbáltunk mindent, nem tudtuk el-