A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-08-01 / 8. szám

Integrált egyházközség 33 tény közösség hitében és életében alakító erőként működtek. Ez a felismerés keltette bennük azt a gondolatot, hogy az írásokat talán a mi korunkban sem az elkülönült, a magában gondolkodó lélek érti meg igazán és a hitet magát sem lehet izoláltan élni. Ekkor idege- nedtek el végleg a nagy létszámú, de személytelenségbe vesző régi egyházi keretektől. Az a meggyőződés ébredt fel bennük, hogy a ke­resztény hit mai struktúrájának is egy kisebb, de lüktető és élő kö­zösséghez kell kötődnie, mert csak ilyen keretben érzékelhető a Lé­lek működése a közösség életében. Ez a legutóbbi gondolat, ahelyett hogy önmagukba zárta volna, inkább a világ felé is megnyitotta őket. Ekkor vették észre, hogy ed­dig mennyire csak maguknak éltek. A kívülállókban talán ez keltette azt a benyomást, mintha valamilyen keresztény lelkesedők szektája lennének. Bár ebbe az elzártságba -utólag visszagondolva látják - akkori papi vezetőjük sajátos irányítása is szinte kényszerítette őr két. Ez a nagy változás a hatvanas évek második felében ment végbe bennük. Akkor kezdik kívülről jövő érdeklődők előtt is megnyitni vitahelységük ajtaját, akkor indul az említett negyedéves beszámoló­juk is tapasztalataikról. Liturgikus cselekményeiken is azóta vehet­nek részt az érdeklődők. Az integrált egyházközség- ahogy ahogy a kívülállók látják magukat nevezni szeretik - a kí­vülállókból a legellentétesebb ha­tásokat váltja ki. Az egyházmegye, amelynek területén élnek, még ma sem adja meg nekik a hivatalos egyházközségi szervezet elisme­rését. - De akármilyen benyomást is keltenek, annyit biztosan állít­hatunk róluk, hogy tapasztalataik megérték eddigi kísérletezésüket. A szentírásmagyarázattal kapcsolatban például az ő esetük igazolja, hogy nem kell aggódnunk attól, hogy a modern kritikai exegézis el- hidegült és racionalista színezetű vallásos élményekhez vezet. De azt is igazolja, hogy a történet-kritikai szentírásmagyarázat csak akkor nem visz kételkedésbe, ha egy közösségi élettapasztalat kere­teiben ad kulcsot az írás igazi megértéséhez, és az ész munkájához ez a közösségi hitből-élés nyújt megtermékenyítő hátteret. Más okulással is szolgál eddigi tapasztalatuk. Tagadja azt a sokszor hangoztatott elgondolást, mintha a ma Egyháza előtt csak két választás lehetősége állna; vagy egy régmúltra visszatekintő, ha­gyományőrzésbe merevedett intézmény lesz; vagy egy társadalmi é- letet bíráló és egyensúlyban tartó szervezetté (s ebben a minőségé­ben az idők haladtával egyre kevésbé elkülönült a többi más hasonló célt szolgáló emberi szervezettől). Az "integrált egyházközség" a harmadik lehetőséget mutatja. - Nem lehet azt mondani róluk, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom