A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7. szám

46

vannak. A 19. század Egyháza csodálatos egységet tudott felmutatni. Ez az egység azonban az elkülönülés és elzárkózás egysége volt.

A második vatikáni zsinat egész Egyházra kiható új irányvételét is könnyebben megértjük és magunkévá tehetjük, ha a 19. század katolicizmusának ezeket az árnyoldalait is észrevesszük. A "világba" küldött Egyház nem zárkózhat többé így önmagába. ★

HÚSÉG. Mintha manapság a családi életből is kiveszőben len. ne . hát még a közéletből vagy a nemzetköziből... Komoly szándékkal kötött megegyezések, ünnepélyes hangulatban a- láírt szerződések bomlanak fel, válnak értéktelen papirossá csak azért, mert újabb érdekek mást kívánnak.Házastársaic válnak szét meggondolatlan könnyelműséggel, papi talárt és szerzetesruhát olyan könnyen dobnak manapság sarokba... Bizony nagy szükségünk lenne a hűség gyümölcsére...

"divat" mindig hat reánk. A gondolkodásunkra, viselkedésünkre, ruházkodásunkra- legalábbis addig, amíg egy még ú- jabb "divat" ki nem szorítja a porondról. Az igazán nagy egyéniségek sohasem így tűntek föl. Mindig személyi kiválóságuk, szellemi fölényük teszi eredetivé, feltűnővé őket. Ez így van az igazi írók, a nagy művészek - és a szentek esetében is. Némelyiküket éppen (mint Néri Fülöpöt is a 16. század Rómájában) eredetiségük tette népszerűvé. De a legtöbbjük farkasszemet nézett korával és társadalmi környezetével. - Ma igazában prófétákra lenne szükség, de míg kutatjuk őket a láthatáron, ne felejtsük el az Űr figyelmeztetését: "óvakodjatok a hamis prófétáktól!"

A LÉLEK IGÉZETÉBEN

(folytatás az I. lapról)

Nehéz időket élünk s az Egyháznak majobban mint bármikor szüksége van remek világiakra és papokra egyaránt. Okosakra, képzelőerővel, teremtő energiákkal megáldottakra. De ne felejtsük el, hogy az Újszövetségben élünk. Az O-ban a próféták fontosabb szerepet vittek a papoknál. De ez érthető is, mert a kinyilatkoztatás műve akkor nem volt befejezve. Újabb és újabb adalékokkal gyarapodott. Ezek mindegyike egy egy lépést jelentett előre, s ugyanakkor a múlthoz, a kinyilatkoztatás múltjához is hűséges maradt. Az "új" a régivel nem került ellentétbe, annak magvát fejlesztette tovább.

Mióta azonban az Isten Fia földünkön járt, a kinyilatkoztatás műve befejeződött. Most már csak arról van sző, hogy megértsük, magunkévá tegyük, elméleti vagy gyakorlati következtetéseket von-