A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7. szám

10

Szeder Mihály S.J.

A

(A lőcsfalvi pap naplójából}

A lőcsfalvi pap egyik káplánja a sok közül igen buzgó fiatal pap volt. Becsülte és szerette is a főnöke. Bár nem mindenben járt együtt az eszük kereke, azért m indig megtalálták a módját a békés megegyezésnek, ami elég ritka dolog.- Hiába no, - mondogatta az öreg pap - az if j abb nemzedék meg az öregek közt van bizonyos hézag, néha talán szakadék is... Ez már így v an és így 1 e s z a világ végezetéig. Hej, amikor még én is fiatal káplán voltam, mennyit vitatkoztunk öreg főnökömmel! Hát most is így van. Csak most én vagyok az öreg. Még szerencse, hogy a mi esetünkben csak hézag van, nem szakadék.

A hézagot meg majd csak sikerül áthidalni, mert a lőcsfalvi papnak jó humorérzéke volt, no meg egy jő adag összehordott bölcsesség-méze.

A "hézag" jelenleg a hitoktatási módszer miatt voltközöttük. Az öreg pap szerette, ha a gyerkőcök meg is tanulják a hittant. Magyarul: be-emlézik. A fiatal pap megvetette az ilyen ósdi módszert. Szerinte a gyerek értse meg, miről van sző, és m ondj a el a saját szavaival a mondőkáját. Hiába vetette ellen az öreg pap, hogy a falú gyerekei nem született lángelmék, meghogy azokkal nem foglalkoznak annyit a szülők, mint a városi gyerekkel és ezért a szókincsük is elég gyér. Olyanok mint a béna ember - emlegette- akinek mankó kell. A mankó a szöveg, a hittankönyv. Erre a káplán eddigi sikereire hivatkozott és bizonygatta, hogy a magyar fajta született mesemondó s a gyerek, ha megbátorítják, tud beszélni a maga módján.

Hát ez így ment a két lelki vezér közt. De a lőcsfalvi pap hagyta a fiatalt. Hadd tanítson a maga módján. Majd elválik a vallatásnál.

A "vallatás" pedig a következő évvégi vizsga lett. Nagy nap. A gyerekek, a legszegényebb is, kinyalva, megfésülve, legjobb ruhájukban ültek a padokban. Az osztályterem ki volt díszítve. A katedra ki volt virágozva. A szülők a fal mellett ültek a székeken. Végre