A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6. szám
35 fűzött kommentárja is nagyszerű. Amit a keleti egyházakról ír, az nem találkozott osztatlan lelkesedéssel. Mindenesetre hangsúlyozza értéküket s azt a többletet, amit más irányú, a nyugatitól eltérőkul- túrális örökségük jelent az Egyháznak. Az uniós, bizánci rítusú egyházakat egyenjogúnak ismerielaz őket számban messze felülmúló latin ritusúakkal. Minthogy az egyén elidegeníthetetlen választási jogát is hangsúlyozza a vallás terén, a mi esetünkben ez annyit jelent: az ukrán katolikusoknak is joguk van az általuk szabadon választott egyházhoz tartozni - még akkor is, ha választásuk az ökumeniz- mus mozgalmának eredményeit veszélyeztetné... Az egyházi diplomácia elé más színben tárult ez a kérdés. Ke- leteurópa sok millió katolikusát, magyarokat, lengyeleket, litvánokat stb. cserben hagyjuk csak azért, mert az uniós ukránok problémája akadálya minden tárgyalásnak? Az ökumenizmus szővivőimeg így fogalmazták meg kérdésüket: Kockára tehetjük-e az ortodoxiával való egyesülés lehetőségét öt millió ukrán katolikus miatt? Főként, amikor ebből négy millió - ha kényszer következtében is, de - már úgyis az ortodoxiához tartozik?... Diplomaták és ökumenisták egyaránt tisztában voltak azzal, hogy az uniós ukrán katolikusok nyílt és kifejezett "ejtése" egyenlő a vallásszabadság jogelvének súlyos megsértésével. Azért a legolcsóbbnak látszó megoldást választották. Nem "ejtették" őket, nem mondtak le róluk - csak hallgattak ügyükről. Úgy tettek mintha az ukrán probléma nem is létezne. Ez természetesen nem visz közelebb senkit a kérdés megoldásához. Hogyan is mondják a lengyelek? '^Becsuktuk a szánkat, de a kérdés nyitva maradt. " XXIII. János pápa volt, aki sza- a nagy fordulat kított elődeinek a szovjettől elzárkózó magatartásával és keresni kezdte az alkalmat a tárgyalásra. Magatartásának óvatosan, de teológia szemszögéből élesen és világosan fogalmazott megokolását olvashatjuk a "Pacem in Terris" enciklikában. Ki nem mondottcélja a keleteurőpai katolikusok sorsának enyhítése volt. A kubai krízist követően - ennek megoldásában nem kis szerepet játszott a vatikáni diplomácia - a kommunisták is rádöbbentek a Szentszék erkölcsi tekintélyének nemzetközi súlyára s ettől kezdve maguk is késznek mutatkoztak tárgyalásokra és engedményekre. A Szentszék említett krízissel kapcsolatos szolgálatait egyébként azzal honorálták, hogy a Vatikán kifejezett kérésére szabadon bocsátották az 1945 óta fogságban sínylődő lembergi metropolitát. 1963 februárT
