A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

28

JÉZUS

KRISZTUS

Két évezred látszólag csakugyan elveszett idő az üdvösség történetéből. De csak látszólag. Mert Isten nem taszította el Izraelt. Most is úgy történt, mint a babiloni fogság után: a nagy tömeg elveszett a messiási üdvösség számára, a maradék azonban megélte az üdvösség napját. - Ki volt ez a maradék? A hitükben kitartó, hűségesnek maradt izraeliták. Ezek föláldozták a maguk kicsinyes, földies vágyait és elfogadták Isten útjait úgy, ahogy Isten adta. Ezek nem maguk csináltak maguknak üdvösséget, hanem az Istentől várták. Nem szabtak föltételeket, nem akadékoskodtak, hanem készek voltak magukat alávetni Istennek.

Igaz, hogy ilyen nem sok volt közöttük. De ők voltak a "maradék" akikről a próféták szóltak. Nekik szóltak az Ígéretek. Jézus apostolai is ehhez a maradékhoz tartoztak. Meg mindazok, akik az ő szavukra hittek Jézus Krisztusban. Szent Pál nagy alázattal magát is közéjük számította. A maradékhoz, a kegyelem választottaihoz. Mert csak a maradék érte el azt, amit Izrael keresett: az üdvösséget. - Mindebből látható, hogy Isten nem taszította egészen el népét. Meg aztán az elvetés nem is volt még végleges. Mert az idők végén, ha majd a pogányok zöme megtért Jézus Krisztus hitéhez, a zsidók is meg fognak térni.

Mi haszna volt hát a választott népnek? Először is az, hogy Isten rájuk bizta a kinyilatkoztatást. De még hitetlenségüknek is megvolt a maga haszna. Hogyan? Úgy, hogy vétkükből üdvösség fakadt a pogá- nyoknak! A választott nép a kinyilatkoztatás fájának a gyökere. Az á- gak letöredeztek, lehullottak, elszáradtak - ezek voltak a hitetlen zsidók tömegei - Isten azonban a megmaradt csonkba ojtotta a pogányság vadhajtásait. így látta Szent Pál a zsidók sorsát és jövőjét a Szentlélek világosságának fényénél. Fájdalma azonban mégis kimondhatatlan nagy volt. Mert a kiválasztás révén őseik miatt kedvesek voltak még mindig Isten előtt; az evangéliumot tekintve azonban