A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
31 tot, rejtett összefüggést lát. Mindent Tőle eredeztet, mindent kapcsolatba hoz Vele. Gondolatvilágának, érdeklődésének mindig központjában áll az Isten. Isten nem fogalom és elv számára, hanem é- lő valóság. Nem mérhetetlenül távol trónoló, hanem cselekvőén jelenlévő hatalom. "Benne élünk, mozgunk és vagyunk, " - mint ahogy Szent Pál mondta az athénieknek. Ez az istenközpontú gondolkozás, ez a természetfölötti látásmód veszi rá az akaratot is az istenszolgálatra. Ez az ok, amaz csak okozat. Az emberszeretet csak Istenre alapozottan gyakorolható. Ezért a humanizmus lehet szép eszme, szimpatikus elmélet, de sohasem lesz élet és valóság. 4. Ilyenperspektívában, a szeretetnekés természetfeletti gondolkodásnak ilyen bensőséges élésében természetesen eltűnik a különbség egyházi és világi között (kivéve a hivatásadtakülönbségeket), csak a Krisztushoz való, szinte Vele eggyé váló kötöttség marad meg, mely a titokzatos Krisztustestben történt közös találkozás folytán testvérré tesz bennünket az emberekkel. A Misztikus Test titkának ilyetén megélése tesz bennünket az Egyház élő, cselekvő tagjaivá és apostolaivá. Hogy felszentelésünk által vagy fogadalmaink révén, vagy minden külső formalitás és kötöttség nélkül vállaljuk és vállaltuk-e ezt az apostolságot, a krisztusi tanúságtevést, az már csak másodlagos különbség köztünk, és semmi esetre sem lényeget jelentő különbség. Hogy ez a tanúságtevés házassági élet keretében, Istennek szentelt közösségben vagy m agány os egyedüllétben történik-e, az nem lényeges, csak az, hogy történjék. Az életkeretet a kapott hivatás szabja meg, azon belül azonban a tanúságtevés rajtunk fordul meg. II. Hogyan élhetünk tanuságtevő életet? 5. A feleletet a múltból ránkmaradt jelszó adja meg. A középkorban a harcosok ütközet előtt letérdeltek és egy különleges imát mondtak, amely csak két szóból állt: ,vTu adesto! " Te légy jelen! Mi emberek mindig harcban vagyunk. Akkor is, ha ezt nem vesszük észre. Nem egy, hanem három csatatér vesz körül bennünket. Állandóan harcban állunk a természettel, a társadalommal (osztályok és népek). De a harmadik a legkomolyabb, az a döntő. Ez az, amelyet önmagunkkal vívunk. Azok a ve s z él yek, amelyeket örvényeik jelentenek és mindazok, amelyek saját b e 1 s ő világunkból, tudatalatti énünk sötét mélységeiből, ösztöneinkből, vágyainkból, szenvedélyeinkből feltörnek és lelkiismeretünkkel harcban állnak, - mind ez mindennél nagyobb küzdelmet jelent. !
