A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
4 víz megáldása. Sűrített üdvösségtörténet, melynek koronája a keres zts égi fogadalom megújítása. A megkeresztelt hívő egész életét parancsolatok szabályozzák. Magatartását az evangélium tanítása határozza meg. Vallásos életének gyakorlatát századok során kialakult előírások, megszentelődött szokások medre vezeti. Van azonban valami, amit sem parancsolatok, sem törvények, sem szokások nem foglalhatnak magukba. Csak egy sensus Christianus - keresztény érzék. Ezt az érzéket nem hagyhatja érintetlenül egyházunk édesanyai hangja, mely a keresztségi ígéret megújítására invitál. Nem jó ide ez a szó, de "illik" - legalább egy évben egyszer meghallani ezt a meghívást... Amikor először érintette testünket a keresztelő medence megszentelt vize, még öntudatlan gyermekek voltunk. Szüléink és ke- resztszüleink szóltak helyettünk. Ma már teljes öntudattal, keresztségi ígéreteink teljes átérzésével, a kötelezettségek vállalásának teljes felelősségével állhatunk oda a keresztelő kúthoz. Magunknak tartozunk ezzel, de tartozunk Istennek, anyaszeniegyházunknak és az értünk "foglalót" adó szülőknek és keresztszülőknek is. És tartozunk felnőtt hitünknek ezzel a megújított ígérettel, hogy ne kérdezgessük szüntelenül: de ki fogja elhengeríteni a követ? A követ, mely szívünk sírjára is annyiszor ránehezedik... Joseph Ratzinger: A szeretet szemével Az ember csak annyit lát, amennyit szeret. Persze megvan a maga látásmódja az ellenszenvnek is, de az csak azt láthatja, ami természetének megfelel: a negatívot. Ezzel megóvhatja a szeretetet attól a vakságtól, amellyel saját határa és veszélyeztetettsége fölött átsiklana — de építeni nem képes. A szeretet bizonyos mértéke nélkül az ember nem talál semmi jót. Aki nem merül el legalább egy ideig a hit és az egyház megtapasztalásában, az nem mer a szeretet szemével nézni, s csak bosszankodik. A hit megköveteli a szeretet kockázatát. Aki pedig vállalja ezt a kockázatot, annak az egyház szégyenéből semmit sem kell el palástolnia. Fel fogja fedezni ugyanis, hogy az a szégyenletes arc mégsem az egyedüli. Fölfedezi, hogy a botrányok egyháztörténete mellett mégiscsak van egy másik egyháztörténet is, amely a hit megszabadító erejét — oly nagy jellemekben, mint Szent Ágoston, Assziszi Szent Ferenc, Las Casas, Páli Szent Vince vagy XXIII. János — évszázadokon át gyümölcsözően igazolta. Fölismeri, hogy az egyház olyan fényjelet hozott a történelembe, amely nem hanyagolható el.