A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
28 Szent Pál még hozzáteszi: 'Öltsétek fel tehát Isten teljes fegyverzetét: a tisztesség övét, az igazság páncélját, a készség saruját, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját, a lélek kardját.1 (Ef. 6,13-17) Ne tévesszen meg senki benneteket: ugyanaz a ravasz ellenség, aki a paradicsomban elcsábította hazug ígéretével Évát, most is körülöttünk settenkedik. Hazugság és csábítás: erről lehet az ősi kígyót felismerni! - Meg az is biztos ismertetőjele, hogy Istenné kiáltatja ki magát, azt állítja magáról, hogy Isten. Nem ez az istenkáromló kevélység rontotta meg egykor a büszke Bábel erejét? Nem ez a szellem lakott Tirus királyának a szívében, aki - Ezekiel könyvének tanúsága szerint - Istennek tartotta magát? - A paradicsom ártó szelleme működött eddig is mindenütt, ahol Isten jogait, hatalmát akarták elvitatni hitetlen, büszke nagyhatalmak, gőgös uralkodók, hitetlen emberek. Pedig ez még csak a kezdet. Uralma akkor válik igazán érezhetővé, ha elközeleg az Ur eljövetelének várva-várt napja. Erről szól a második tesszalonikai levél második fejezete. Azonban nincs mit félnünk: az Ur Jézus mindenestül el fogja söpörni a sátánt szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével! Addig azonban nekünk, keresztényeknek is ki kell vennünk részünket az isteni párviadalból. Hiszen értünk, miattunk, felettünk folyik a küzdelem... Különben se gondoljuk, hogy nyugodt tétlenségben várhatjuk az Úr eljövetelét. Krisztus ismételten megmondotta s Szent Pál újra meg újra emlékezteti híveit, hogy az Egyház élete szenvedés itt a földön. Mindenki szenvedni fog, aki jámboran él az Ur Jézus Krisztusban. Üldözés, gúny, rágalom, testi-lelki kínok várnak Krisztus minden igaz hívére. Viszont az is igaz, hogy a jelen élet szenvedései eltörpülnek ahhoz a dicsőséghez képest, amely a mennyországban vár ránk... Kép és valóság... S így nincs más hátra, mint a remény s a hitből fakadó bizalom. A mostani élet csak átmenet, előkészület arra az életre, amely az Istent szeretőknek lesz örök jutalma. Az Ószövetség is csak átmenet, előkészület volt. Atyáink: Ab- rahám, Izsák, Mózes s a többiek csak vándorok voltak a földön. Útban az új, a megígért haza felé. Mert nincs itt maradandó városunk: a jövendőt keressük. Ezt keresték a múlt szent pátriárkái és prófétái is. Egész életükben nem tettek egyebet, csak hittek. És meghaltak a
