A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
45 tan szégyenkeztem, hogy bizonyára valami hencegő gazdag külföldinek tartanak nagy adományom miatt, de elmosolyodtam, mikor arra gondoltam, hogy hollandiai falumban a legszegényebb család gyermeke voltam. Még nagyobb volt zavarom, amikor a gyűjtés végén megint hozzám hozták a kosarat és markomba öntötték az összes benne lévő váltópénzt, feltételezve, hogy nem akartam ilyen nagy összeget adni, de nem volt nálam apróbb. Valamit mondott az illető románul, de nem értettem meg. - Gondolkoztam, mit tegyek. Végre feltaláltam magamat. - Ez nem az én adományom volt - mondtam németül - hanem a hollandiai hívőké a romániai híveknek. Ez annak a jelképe, hogy Krisztus Testében egyek vagyunk... - Figyeltem az arcokat, amint valaki tolmácsolta szavaimat, s felfedeztem rajtuk itt is a reményt... - Hát akkor nem vagyunk egyedül! Vannak testvéreink másutt? Barátaink, akiket sohasem ismertünk... ? Mikor a hosszú istentisztelet végétért, megszólítottam a férift, aki tolmácsolt nekem, hogy szeretnék beszélni vele. O azonban kitérő választ adott és amily gyorsan csak lehet, eltávozott. Követtem az utcán, és megfigyeltem melyik házba megy be. Vártam vagy 15 percig, s utána bekopogtam. Gyorsanbehúzott. - Mitakar?-kérdezte. Igyekeztem palástolni meglepetésemet magatartása miatt és barátságosan rámosolyogtam. -Szeretnékkissé beszélgetni Önnel -mondtam. - Meg akarom kérdezni, hogy tehetek-e valamit Önökért... n Kegyelem teljes karácsonyi ünnepeket és Boldog Újévet kívánunk kedves Olvasóinknak! r.
