A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
41 Mielőtt a bulgáriai és romániai beutazási engedélyeket beüttettem volna útlevelembe, valamit tennem kellett a nagy vörös pecséttel. A lapot nem téphettem ki, mert meg volt számozva. Azt sem állíthattam, hogy elvesztettem az útlevelet, s újat kérek, mert a hazugság nem tartozikKrisztus Király szolgáinak eszközei közé. Nyíltan megmondtam azért nehézségemet az útlevél osztályon. Megértették, de sajnálkozva kijelentették, hogy ők semmit sem tehetnek.- Nekik - mondták - még az sincs megengedve, hogy tanácsot adjanak arra nézve, miként tölthetem meg útlevelemet gyorsan pecsétekkel a környező országok látogatása közben. En is megértettem. Hamarosan mégis kezemben volt az új útlevél! Feltételeztem, hogy kiutasításomról a berlini jugoszláv követséget még nem értesítették, s ott kértem az átutazási engedélyt Jugoszlávián Bulgária felé. A másik út, Olaszországon keresztül, nagyon hosszú lett volna. Beszereztem bolgár és román szentírásokat és útnak indultam. Karola azzal búcsúzott, hogy okvetlenül jöjjek vissza, mert neki is, jövendő gyermekünknek is szüksége lesz rám. Megígértem neki, bár mindketten tudtuk, hogyha ezekben az országokban letartóztatnak, esetleg sohasem látjuk többé viszont egymást. Az útra a kelleténél több pénz gyűlt össze az adományokból, s a felesleget otthon akartam hagyni, mert Karolának bizonyára szüksége lesz rá. 0 azonban erősködött, hogy csak vigyem magammal, hátha nekem lesz rá szükségem. Úgy látszik, megsejtette a jövőt. * Útközben betértem az osztrák táborokba egy ruhaszállítmánnyal. A jugoszláv határon sem értesültek még előző kiutasításomról, s nehézség nélkül átengedtek. Tudtam, hogy négy napba telik, mígBelg- rádban kiderítik, hogy megint itt vagyok, ezalatt azonban a tervek szerint én át tudok menni az országon. Barátaim megint nagy örömmel fogadtak, s annyi címmel láttak el, hogy egy hónapba telt volna felkeresésük. Mivel a hatóságok nem csináltak semmi bajt, elhatároztam, egy nappal meghosszabbítom jugoszláviai utamat. Az ötödik nap éjjelén 50 mérföldre a bolgár határtól egy szállodában aludtam, amikor felvert a rendőrség. Azonnal magukkal vittek a kapitányságra, s ott haragosan tudtomra adták, hogykiderülttörvényszegésem. Dühükben most háromszor ütötték bele a nagy vörös pecsétet útlevelembe, s megparancsolták, hogy Trieszten keresztül hagyjam el az országot. Hiába mondtam nekik, hogy Bulgáriába megyek, s ezen az úton gyorsabban kijuthatok Jugoszláviából. Rákényszerítettek, hogy az ezerötszáz mérföldes kerülőutat tegyem meg. Nagyon lehangolt állapotban hajtottam át Olaszországon. A zsúfolt
