A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
29 volt. Csak Abrahám élménye volt hozzáfogható, mikor a puszták szentje "felfedezte"jávétBabilónia tehetetlen isteneinek a szomszédságában. Erről az újabb szenzációról, misztériumról, nagy titokról azonbanmégő sem tudott. Hogy is tudhatott volna. Ez a titok egészen addig el volt rejtve a mindeneket teremtő Istenben. A pátriárkák: Abrahám, Mózes, Dávid és a próféták is inkább csak sejtették, hitték, semhogy tudták volna létét. Jézus Krisztus maga jött el s rántotta le a leplet a teremtés legnagyobb titkáról. Pál kitűnően ismerte az írásokat. Nem hiába tanult a jeruzsálemi iskolában. Tanítója a világhírnévre szert tett Gamáliel volt. A legszigorúbb törvénytiszteletben nevelkedett. Mózes könyveit, a prófétákat,a bölcsesség könyveit éppolyan jól ismerte, mint Izrael eseményekben gazdag, istenáldotta történetét. Most meg szembetalálta magát a názáreti Jézus tanítványaival; a kezdődő egyház oszlopaival, Péterrel, Jánossal és Jakabbal. Jézus Krisz- tustugyannem ismerte személyesen, de a Vele való találkozás semmivel sem volt kisebb hatású a többi apostolok Vele töltött három événél. Az apostoloktól aztán megtudta Jézus földi életének minden fontosabb részletét:- hogy Abrahám leszármazottja, Dávid fia;- hogy egy asszonytól született és alávetette magát a mózesi törvénynek;- hogy Izraelben élt, a zsidók között. Az sem volt titok előtte, hogy hozzánk hasonló ember volt s hogy csak egyben különbözött tőlünk, ti. hogy teljesen bűntelen volt. Rokonai még élnek, mint pl. Jakab. Művének biztosítására és befejezésére apostolokat választott ki. Ezekközül Pétert illeti meg az elsőség. Rájuk bizta az evangélium terjesztését. S miután szentségben, szegénységben, engedelmességben köztünk élt, önként kiszolgáltatta magát ellenségeinek, a zsidóknak s így halt meg a kereszten. Szent Pálnak pontos értesülései voltak az utolsó vacsoráról, az Oltá- riszentség szerzéséről, Júdás árulásáról, az ezt követő éj szakáról. Megrendültén beszél a keresztről, Jézus kiomlott véréről és a szögekről sem feledkezik meg. Szól a temetésről, mint a keresztség jelképéről. De talán leghatározottabban mégis a föltámadásról beszél. Tud Jézus több megjelenéséről és megemlíti végül mennybemenetelét is. Az írások kiváló ismerője százszor meg százszor végiggondolja Izrael történetét; az atyáknak adott kinyilatkoztatást, az ígéreteket, a próféták jövendöléseit. Majd meg a damaszkuszi úton történt felejthetetlen találkozásra fordulnak gondolatai, arra a titokzatos Jézus-
