A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
24 A felajánlási szertartás évszázadokonkeresztül abból állott, hogy a hívők a magukkal hozott kenyeret, bort és egyéb adományokat körmenetben az oltárhoz vitték. A pap kiválasztotta az adományokból a szentmiséhez szükséges kenyeret és bort, ezt az oltárra tették, a többit pedig a templomi kiadásokra és a szegények támogatására fordították. A 7. századtól kezdve szokásba jött, hogy a természetbeni adományok helyett pénzt adtak a hívek az istentisztelet céljaira és a szegények támogatására. így a szertartás egyszerűbb lett, elmaradt a körmenet, helyét a perselyezés váltotta fel. így alakult ki az a szokás is, hogy pénzadományt adtak a hívek akkor, amikora pap az ő szándékukra ajánlotta fel a misét. A szentmise alatti gyűjtések legfőbb célja tehát nem az, hogy ezen az úton szerezzenek a papok a hívektől pénzt. Mert a templom és az egyházközség fenntartása más módszerrel is biztosítható, A gyűjtés jelkép és figyelmeztetés. Azért jöttünk össze, hogy adjunk valamit, adjunk az Istennek, az Isten tiszteletére és adjunk embertársainknak, akik nálunk szegényebbek. Ezzel bizonyítjuk be kézzelfogható módon, hogy szeretjük Istent és embertársainkat. Azzal, hogy nélkülöző embertársunkon segítünk, az Istennek is adtunk valamit. Jézus maga biztosít minket erről. - "Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek... " - Ha pedig nem adunk, akkor viszont az Istennek sem adunk semmit, ugyancsak Jézus szavai szerint; - "Amitegynek a legkisebbek közül nem tettetek, nekem sem tettétek... " (Máté 25, 40.46.) Természetesen nem jelenti ez azt, hogy a templomi adakozással eleget is tettünk minden kötelességünknek embertársainkkal szemben. Már a 4. században erre figyelmeztette Szent Jeromos a gazdagokat. Annak ellenére, hogy a templomban bőséges alamizsnát adtak, a szent mégis tolvajoknak, ki zsákmány óloknak nevezte őket, mert a templomon kívül jogtalanul, igazságtalanul gazdagodtak mások kárára és súlyosan vétkeztek a testvéri szeretet ellen. Napjainkban még bonyolultabb a kérdés, és templomi gyűjtéssel nem is lehet megoldani azt a sok problémát, ami az embereket egymással szembe állítja. Agyűjtésmégis fontos része az istentiszteletnek, mint jelkép és figyelmeztető. Arra figyelmeztet minket, hogy adnunkkell valamit az Istennek és adnunk kell valamit embertársainknak is. Nemcsak alamizsnát, hanem szolgalatunkat és áldozat- készségünket. Nem szabad tehát megelégednünk azzal, hogy csaklé- lektelenül, vagy szórakozottan vagyunk jelen a szentmisén, hanem arra kell törekednünk, hogy át is éljük, megvalósítsuk azt, ami az oltáron történik. Mivel Krisztus ott önmagát áldozza fel értünk sze- retetből, nekünk is be kell mutatnunk szeretetünk áldozatát embertársaink iránt.
