A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
7 Ennek a világnak meghirdetni az üzenetet. Ebben a világban kell Isten egyházának felszabadító üzenetét meghirdetnie. Hogyan tenné másképp, mint úgy, hogy megvizsgálja a jelenlegi társadalom alapproblémáját, hogy gondjába veszi az embert? Mégpedig nem annyira az isteni ígéret emelkedett szavaival, amelyet így már nem fogadnak el tőle, hanem a fennálló állapotok emberibbé tételéhez hozzájáruló tetterős segítséggel. Fel kell ébresztenünk akeresztényektársadalmi felelősségtudatát. Nem szabad állandó befelé forduló párbeszédekkel és vitákkal elterelni engedni m agunkat ettől a világméretű feladattól. A túlságosan kihegyezett belsőkonfliktusok ártanak az egyház tekintélyének nemzetközi téren, és értékes erőket kötnek le. Néhány következtetés: 1. Az egyháznak a mai ember kérdezősködésére teológiai feleletet kell adnia. Nagyon komolyan kell vennie e kérdésnek újságát és sürgető voltát. Miután a kérdések nem mindig egyértelműek, nem is lehetnek azok, azért a felelet sem lehet mindig egyértelmű. Mindez az egyház számáranagy felelősséget és elköfelezést jelent, megnyílást és önbírálatot, nyugtalanságot és keresést. Van üdvös nyugtalanság és üdvös bizonytalanság is. De a feleletnek lényegéből fakadónak, vagyis vallásosnakkell lennie. Nem teheti, nem szabad megtennie, hogy a kérdezősködő ember pusztán evilági vagy embertársi térre szűkítse le és így megcsonkított, tehát hamis feleletet adjon, így feladná és ezzel a modern világban fölöslegessé tenné önmagát. 2. Az egyház egészében még ma is bőven vannak rejtőző erőkés lehetőségek, amelyeketmozgósíthatnánkés mozgósítanunkkellene. Isten népében a készségnek, felelősségvállalásnak, a gondok megosztásának még korántsem kimerített tőkéje található, minden életkorban, különösen azonban ifjúságunkban. Lelkipásztori téren még nagyon is kevéssé vetjük be a modem hírközlő eszközöket. Talán ezeknek a rejtőző erőknek a mozgósításában mégéppenúgy tegnapi mintákhoz tapadunk, mint a mai emberi kérdések megválaszolásában. Nem kellene-e a papi és szerzetesi hivatások apadásának és az intézmények leépülésének gyorsabb elhatározásokra bírnia? 3. Krisztus egyházának éppen ebben a világban azok egyházának kell bizonyulnia, akik az Ur szava szerint a szeretet leghitelreméltőbb kritériumát képviselik; a szegények, szolgaságba igázottak, üldözöttek, kitaszítottak és kétségbeesők. Ha az Urnák ezt a szavát meghiúsítjuk, vagy átalakítjuk, a legnagyobb árulást követjük el üzenete ellen. - Ez a feladat a fejlett országok egyházának roppant