A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
4 Míg azonban titeket, Tisztelendő Testvérek és Szeretett Fiaink, őszinte csodálkozás tölt el, amikor lelki szemeitekkel számba veszitek a vallásos élet gazdag termését és gyümölcsöző bőségét, mely az ősöktől, Szent István napjaitól rátok hagyott hitből sarjadt, a Szentlélek, az értelem és tudomány Lelkének indítására, versengve arra törekedjetek, hogy a hit, minden megigazulásnak gyökere "melynélkülsenkisem lehetkedves Isten előtt" (Zsid. 11,16.), minden tévedéstől mentesen, a maga tisztaságában, épen és sértetlenül maradjon meg bennetek. Vannak ugyanis - bárcsak minél kevesebben lennének - akiket "az emberi tanítás minden szele magával sodor" (Ef. 4,14), akik azt gondolják, hogy a hit mint ilyen nem más, mint vetülete az ingatag és múlandó életformának; hogy a hit elválaszthatatlanul össze van kötve bizonyos korszakok sajátos körülményeivel, melyek feltartóztathatatlanul elmúlnak és nem térnek vissza többé. Az valóban igaz, hogy az élet külső körülményei és a jelen eseményei úgy a társadalomban^ mint az állami közösségek életében kétségtelenül elég erősek voltak és lesznek ahhoz, hogy megváltoztassanak olyan követelményeket és formákat, melyekpéldául a nevelésre, a tanításra, a szociális előrehaladásra vonatkoznak. Változatlan marad azonban és fog is maradni a hit, az Istennek ez a felbecsülhetetlen ajándéka; s természeténél fogva rendületlenül áll, mert Krisztusra, a sziklára épült az Egyház, vagyis azoknak a közössége, "akik Jézus Krisztusban az üdvösség szerzőjét és az egység és a béke alapját látják" (Const. Lumen gentium, Cap. II. n. 9.) Hiszen már Szent Pál apostol figyelmeztet, hogy '^jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké" (Zsid. 13,8.) Valóban ahit semmiképp sem minősíthető emberileg kigondolt rendszernek, egy letűnt szociális helyzet tükörképének; a hit a Szentlélek ajándéka; a szellem szabad hódolata, mellyel az ember nagylelkűen válaszol Istennek s a hozzá intézett isteni sugallatnak engedelmeskedik; a hit az Istennel való kapcsolatunk természetfeletti bizonysága, melyaföltámadásésaz örök élet reményéből él és cselekszik. A hit, mely összeköt bennünket az örök Istennel és a hívők közössége, az Egyház nem egy távoli kornak ránkhagyott maradványa, hanem élő, lobogó, lüktető valóság. "Krisztus, az egyetlen közvetítő - ugyanis - Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét, látható szervezetnek alapította a földön s azt szüntelenül fenntartja.. (Az Egyház) emberi és isteni elemekből tevődik össze... akeresz- tetés az Úr Krisztus halálát hirdeti, amíg az újra el nem jön" (Const. Lumen gentium, Cap. 1.8.) (Folytatjuk)
