A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
Észak-Amerikának legszebb évszaka az ősz. Hétvégeken ezrek és ezrek hajtanak az erdős vidékre ki a zsúfolt nagyvárosokból. Pennsylvania, New York államoknépe, a nyugati államok lakosaival együtt nem győz betelni a haragoszöld fenyőfák között égőpiros, lila, sárga faváltozatok lombjainak csaknem rikítóan éles színpompájával. Szinte sietni kell, nem tart túlsoká ez a színpompa. Öntudatlanul is érezzük, hogy halálos készület ez, csak néhány hét, lehullanak a lombok és a fák halott csontkarjai mereven fúródnak majd a felhősesős égbe. Soha nem találkozunk olyan szembesítve életünk két viharző elemével össze, mint ilyenkor ősszel. A születés és halál kettős partjai; élesen, félelmetesen hasítanak életünkbe. Szülő anyák gyereket várnak, atemetkezőhelyekkoporsőt zárnak le,- új emberélet fakad, a sírok nyeldesik a lehulló emberéletet. Életünk emelkedő vonala, a hit, a bizalom, a remény, az öröm piros arccal tekint a sugárzó ég felé és életünk hanyatló vonala, a félelem, a bizonytalanság, a hanyatlás szívünk legmélyéből keltegeti a sóhajokat. - Ilyenkor érezzük talán legjobban, hogy az ember e- gészen egyedülálló lény a teremtésben; születik, hogy éljen, hogy alkosson, hogy nyomot hagyjon keze, agya, szíve munkájával a világon, hogy tovább népesítse a földet, jobb családi otthont, közösséget, társadalmat, nemesebb életet teremtsen és ugyanakkor, átéljük életünk rövidségét, a múlandóság árnyékai vetődnek ránk, betegség, háborúk, nyomor, lelki jaj és testi kín vonszol halálunk felé. A természet köröttünk pedig színpompát játszik a fák lombjai között. Felhők vonulnak az égen, viharok tépik a föld erdőit, eső zuhog. Akárcsak életünk vetülete volna. És mindez oly természetesen történik, oly végzetesen, oly magától értetődően, oly megmá- síthatatlanul, mint maga emberi létünk, mely vándora a földnek, egy időre. Mire vendéglátó gazdánk a föld otthont ad, máris elkészülhetünk innen. Őszön, télen, tavaszon, nyáron át az évek kör- befutó útjain köröskörül mélyülő és magasuló gyűrűk között a végtelen Központ felé, amiről hitünk beszél, amire reményünk biztat, de amiről tapasztalatunk mélyen hallgat, mint a sírok porbabomló embertestei. (Cser László, S.J.) ŐSZI SZÍNEK.... A bolond több kérdést vet fel egy óra alatt, mint amennyit a bölcs meg tudna válaszolni hét év alatt. - (Angol közmondás.)
