A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
31 tét, olyan volt a hangulat. Utoljára megsimogatta hűséges munkatársát. S bizony kicsordult a könny a szeméből, ahogy fogta a baltát, de nem volt szíve fejbecsapni. Ráró csak nézett rá nagy bús szemeivel, mintha sejtené,, mire készül a gazdája.- De miért üssem agyon? - villant át agyán. - Becsapom az erdőbe. Majd az Isten hidege meg az éhség végez vele. Legalább könnyebb1 lesz a lelkemnek, nem én csaptam agyon. Lesz vele, ami lesz. Én bizony sorsára hagyom... ✓ Úgyis lett. Bevezette jó mélyen az erdőségbe. De előbb leszedte róla a kantárt és a vezetéket, tán jó lesz ha valamikor újra lenne lova,- gondolta. Az állat vánszorogva megindult. Itt-ott megállt, rágcsálni kezdte a gyengébb ágakat a bokrokon. Nemsokára eltűnt gazdája szeme elől. Olyan szomorúan bandukolt hazafelé, mintha valami temetésről jönne. Jégtörő Mátyás napján egész nap sütött a nap. Megindult az olvadás a napos oldalakon. Sándor, József, Benedek meg zsákkal hozták nemsokára a meleget. Betört a tavasz. Megjött a fecske, a gólya. Uj remény ébredt a lelkekben. De a tavaszi munka nehezen indult. Nem volt elég iga. Ha volt is, olyan gyönge volt, hogy az ekét alig bírta. A sok tolvajlás után a télen, soha annyi jó keresztény jő cselekedetet nem vittek végbe az emberek egymás megsegítésében, mint ezen a tavaszon. A lőcsfalvi pap lovai is heteken át segítségben voltak. Főleg a legelesettebbeket igyekezett papjuk felemelni. Konta gazdát is, mert Gyuri kocsisának szegről-végről rokona is volt. Kontáék földje felszántva, bevetve várta a tavasz simogatását. Konta gazda tett-vett a földjén. No meg vetés-nézésre is gyakran kiment. Egy reggel, ahogy közeledik földjéhez, már messziről látja, hogy egy ló legelészik pont vetése közepén. Hej, elöntötte a méreg! No még csak ez kell! Ki lova lehet az, aki az ő friss zsendülő vetésében gázol és legelget. Futásra fogta a dolgot, hogy kikergesse a betolakodó állatot.- De uramfia, majdkiesett a szeme a bámulástól! Mivel húsvéti időszak volt, hát önkénytelenül.a "feltámadásra" gondolt. Hogy az őRá- rőja feltámadt vóna hőttábul... ? Vagy káprázik a szeme? Vagy csak képzelődik? De ez biz, a Ráró, akárhonnan is került ide. De honnan a csudából került ide, mikor igazság szerint jelenleg "dög"-nek kéne lennie! -Hej, Rárő, hé?! Aló felkapja fejét és rányiharász jókedvűen gazdájára. Szegény Konta örömében szinte eszét vesztette. Odarohant. Átölelte a nyakát, csókolgatta, simogatta, veregette, ahol érte a "feltámadt" lovat. Aztán megjózanodott. Kezdte vizsgálgatni a lovat. - Ejnye,hiszen
