A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-08-01 / 8. szám

29

Szeder Mihály, S.J.

RÁRÓ HAZATÉR

(A lőcsfalvi pap naplójából.)

A harmincas évek eleje nehéz volt a falvak népének az infláció miatt. De volt egy esztendő, mely Lőcsfalva népét csaknem a nyomorúság legalsó fokára juttatta. Ez volt a híres aszály-év, amikor egy csepp eső sem esett a legkritikusabb időszakokban. Siralmas képet nyújtott a határ. Por, homok, száraz fű, száraz kóró mindenütt. Anövény- zet kiszáradt, hervadó lomb a bokrokon, fákon. A levelek zölden összezsugorodtak. Nem zengett a határ, mint máskor a szorgalmas dolgozók lármájától. Nem szállta dolgos nép dala a szelek szárnyán. Nem suhogott a kasza a réteken. Nem sorakoztak a szénaboglyák sem. Éhesen járta az állat a legelőket. Tövig lerágott, kiperzselt fűcsonkok éktelenkedtek rajtuk. Nem sarjadt ki utánuk semmi sem. Az állatok éhesen bőgtek és soványan vánszorogtak. Még a pásztor kutyáknak sem akadt dolguk, mert nem ficánkoltak az állatok.

Szegény lőcsfalvi pap hitele is zéró fok alá szállt a falusiak szemében, mert hiába imádkoztak, körmeneteztek, litániáztak, kilencedez- tek, a felhők csak nem gyülekeztek és az ég csatornái sem indultak. Az elkövetkezendő tél borzalmasan vigyorgott a nép arcába. - Mi is lesz a télen? Hogy is lesz? Mi lesz az állatokkal? Mit adunk nekik enni? - szálltak a kérdések.

Már meg is indult az állatok eladása, pedig még csak most fütyült az ősz néhány erősebb szél dudáján először. De a szélben nem volt eső. Hajtották a poros országutakon az állatokat a vásárra. Járták a falvakat az állatkerekesdők. A kapott pénzt takarmányba ölték, hogy a legszükségesebb állatokat; egy pár lovat, tehenet, disznót, baromfit átteleltethessenek. A tizedik határba is elmentek, akinek volt rá pénze. De nem igen adogatták el, ahol volt felesleg, gondolván a télen többet kaphatnak érte, mikor igazán szorul majd a kapca.

A megye, a járás a képviselőkön keresztül a kormányt szorongatta.