A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
2 Az ilyen lélek az élő Istenben lakozik, otthona a végtelen erő és legfőbb élvezete a fölséges öröm, amelyet csak Jézus barátai ismernek. Végzetes kár, hogy a mai társadalomnak a szentről egészen téves fogalma van, mert a nyomorék már el sem tudja képzelni, milyen boldog a lelki harcban diadalmas ember, hiszen ennek a sorsa csupa erőfeszítés, fönséges izgalom és kemény csata önmaga és a környezet ellen. István király mindenáron szent akart lenni és el is érte ezt, amire elszánta magát. Az augsburgi vereség után a nemzet kénytelen volt csöndben maradni és Géza fejedelem világosan látta, hogy a magyarnak nyugathoz kell csatlakoznia, ha fönn akar maradni, de a nemzet még pogány volt és hallani sem akart a halovány Istenről, aki hagyta magát megfeszíteni. Géza ugyan már hívta a nyugati papokat és nagy barátságot kötött a prágai püspökkel, Adalberttel, de ez bizony csak szerény elindulás volt és a nép lelke még a táltosok varázsának hódolt. Páratlan tény, válóságos csoda, hogy ilyen környezetben Vajkból szent István lett. Ezt nem igen szokták kiemelni s azért a nép sem látja eléggé, milyen óriási egyéniség volt Szent István. Nem tudom, mennyire igaz a hagyomány, mely szerint Géza fejedelem azt mondta volna, hogy két Istennek is tud áldozni, mert annyira hatalmas és gazdag. Annyi bizonyos, csak élete végén vette fel akereszt- séget. Azért is roppant izgató kérdés, miként tudott az ifjú István a pogány környezetben úgy nevelődni, hogy elérje a szentség olyan magaslatát, amelyre kevés példa van a történelemben. Kétségkívül döntő hatással volt rá Adalbert püspök páratlan egyénisége, a nevelő papok buzgósága,azonbanavégsőmagyarázatmégiscsak az, hogy Isten választottja volt, aki fölismerte a távlatot, amelyet a hit fénye nyitott meg előtte. Szívének finom érzékenysége a legfőbb javak iránt, szívós akarata, amely nem torpant meg semmi akadály előtt, a kegyelem műve volt és a belső harc az emberi gyöngeség ellen sokkal nagyobb dolog szemében, mint fényes csatái, amelyeket Koppány, II. Konrád és Ajtony ellen vívott. Kitűnőenmegszervezte az országot, aközigaz- hatást, a pénzügyet, a hadsereget, de legfőbb gondja volt bevezetni az egész népet a halhatatlan hazába s azért kapott a pápától hatalmat, hogy a magyar egyházat fölépítse. Mindezt csak úgy érhette el, hogy mester lett az imádságban, aminek a művészetét a bencésektől, azután pedig a gyakorlatból tanulta meg. Aki az elmélkedésbe fog, hamar rájön, hogy abban a fontosabb, amit Isten mond az embernek sazérthacsak tehette, Pannonhalma csöndjébe vonult, ahol zavartalanul tudott a Terem tőjével társalogni. Másik erőforrása volt az oltár áldozata és Krisztus teste. Nagy kár, hogy
