A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
48 telő fiatalokat ábrázolt. A fiatalok arca lelkes volt, lépteik határozottak. Az angol szöveg elmondta, hogy ezek a fiatalok egy 96 milliós világszervezet tagjai. Egy szóval sem említette a szöveg akom- munistákat és a szocialistákat is nagyon ritkán. Csak egy jobb világról, tündöklőbb holnapról beszélt. A folyóirat végén pedig egy varsói ifjúsági világtalálkozó hirdetése volt, amelyetez év júliusában fognak tartani, s amire mindenkit hívnak. Mindenkit? Magammal vittem a folyóiratot a szobámba. Anélkül, hogy tudtam volna, fordulóponthoz érkezett megint életem. Isten a szokásos módon, csendesen nyúlt bele s azóta teljesen eltér életem az előző évekétől. Aznap este levelet írtam a varsói címre. Nyíltan megmondtam benne, hogy engem keresztény misszionáriusnak képeztek és szívesen résztvennék az ifjúsági találkozón. En Krisztusról fogok beszélni, ők beszélhetnek nekem a szocializmusról. Szívesen látnak-e engem ilyen feltételek mellett? Postafordultával jött a válasz. Nagyon szívesen várnak. Mivel én tanuló vagyok, kedvezményes áron utazhatok. Amszterdamból indul különvonatunk.Mellékelték személyazonossági igazolványomat. Varsóban várni fognak. Az egyetlen személy, akinek tervemet említettem Mr. Hopkins volt. Ezt írta válaszában: - András, azt hiszem el kell menned. Melléke- lekötven fontot költségeidre... Amint elhagytam Skóciát egy álom kezdett kialakulni bennem. Ennek kezdete ködösen a csokoládégyárba vezet vissza, de eddig sohasem vett fel határozott alakot. A gyárban egyetlen kommunista párttag volt csak, egy alacsony, köpcös asszony, akinek gondozatlan haja állandóan seprűként nézett ki. Megjegyzéseiben bérünket éh-bérnek nevezte, királynőnket elnyomónak, Istenről pedig az volt a véleménye, hogy őt a kizsákmányoló osztály találta ki. Mindenki csak nevetett rajta és húsz év alatt egyetlen követőre sem talált. Az utolsó munkanapomon, amikor elhagytam a gyárat, megálltam asztalánál és elbúcsúztam tőle: - Végre megszabadul tőlem - mondtam neki, gondolván, hogy így legalább barátságban válunk el.- De nem a hazugságoktól, amiket mondott! - vágott vissza. - Ön meghipnotizálta az embereket az üdvözülésről és égi reményekről szóló beszédeivel. Ön elvakította őket... Nagyot sóhajtottam s nyugodtan vártam, hogy megint elmondja leckéjét az ópiumról. Nagy meglepetésemre azonban haragos hangja elcsuklott.
