A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
17 tünk középpontja. Úgy érezzük, hogy akkor gyakoroljuk vallásunkat a legjobban, amikor szentmisére megyünk, vagy szentáldozáshoz járulunk. Azt mondhatnánk, hogy szinte ösztönösen érezzük a szentmise fontosságát. Éppen ezért a legnehezebb megérteni és elfogadni a szentmisében történt változásokat. Afőbb panaszokat talán így lehetne összefoglalni; - a szentmise többé nem lelkierő forrása számunkra. Régen a szentmisén való jelenlét valahogy Isten jelenlétét idézte fel bennünk. Igazi lelki elmélyülést jelentett számunkra az a fél óra az Oltáriszentség előtt a templom csendjében. Mindennek vége. A külső világ zaja és lázas tempója beférközött az Isten házába is. Most már nem elég jelen lenni, hanem részt kell venni a szentmisén. És miben áll ez a részvétel? Abban, hogy egy perc nyugalmunk sincs. Azt se tudjuk, hogy mikor üljünk, vagy mikor álljunk. A pap vagy egyik másik buzgó olvasója egy pillanatnyi időt sem hagy az elmélyülésre. De hogy a papnak se legyen nyugalma a hívek is vele Amen-olnak az imádságba. így fest egyeseknek a részvétel. A második vatikáni zsinat felelős ezért. A Szent Liturgiáról szóló konstitució arra buzdítja ugyanis a híveket, hogy ne csak csendes szemlélők, hanem aktív részvevők legyenek a szentmisén. Másoknak a szentmise lélekemelő hatása hiányzik. Régen úgy érezte az ember mikor a templomba lépett, hogy elhagyta a hétköznapi világot és egy új, nemesebb, jobb világba lépett. Minden a mennyországra emlékeztetett. Minden fölemelő és léleknemesítő volt. Nagy művészek alkotásai és kórusművei, vagy a tömör és férfias Gregorián ének, színpompás ruhák, amit a pap és segédlete viseltek, tömjénfüst, a szám tálán gyertya fénye, a méltóságteljes mozdulatok, kiemelték az embert ebből a világból. A szentmise esztétikai élmény volt. Mindez eltűnt máról holnapra. A színpompás virágokkal teli oltár helyett csak egy asztal van. A művészi alkotásokat kiszorította a hívek éneke. Ami sokszor úgy hangzik, mint ijedt legyekzümmögé- se az uborkásüvegben. A sok jövés-menés fölajánláskor, a béke jele átadáskor, ugyancsak véget vetett minden méltóságteljes mozdulatnak. Valahogy úgy néz ki az új mise, mintha egy színházi közönség hirtelen elhatározta volna, hogy ők is csatlakoznák a szereplőkhöz. Vége a rendnek és művészetnek. Mindenki szereplő lett, mindenki énekel, mindenki sürgölődik és forgolódik fejetlenül. Ezt értette a Szent Liturgiáról szóló konstitució részvétel alatt? Miért nem csatlakozhatunk Krisztus áldozatához lelkünk mélyén. Miért kell ezt ország világnak tudni? A latint is eltörölte a konstitució. Alig tudja az ember, hogy katoli