A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-04-01 / 4. szám

7 Ott ment velük az emmauszi úton, de ok fel nem ismerték. Hallgat­ta megrendült elbeszélésüket a történtekről; ... "azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt, de keresztre feszítették". íme, még a tanítványok is - akik min­dennap vele voltak, s akiknek többször is kijelentette, hogy fel fog támadni a halálból - Krisztus keresztrefeszítésével befejezett­nek láttak egy biztosan indult történetet. Pedig akkor már Jé- ruzsálem-szerte elterjedt a fel­támadás híre. Mégsem hitték, mert nem voltak jelen annak a ti­tokzatos éjszakának nagy esemé­nyén, m elyet m ég m aguk az evan- ■ gélisták sem írtakle, mintha ez­zel is jeleznék; Krisztus feltáma­dásának tényét nem lehet a mi térbe és időbe zárt világunknak oldaláról nézni. Itt valami egé­szen más történt, mint anaimi ifjú vagy Lázár feltámasztásánál. S hogy később mégis "tanúivá" lettek ennek a más síkon megva­lósult és egyáltalán nem emberi szerkezetű történetnek, mely Jé­zus feltámadásával elkezdődött- és azóta is jelen van az egyház életében - az csak úgy lehetett, hogy megtanultak belelátni azok­ba a történésekbe is, melyeknek színtere ugyan az emberi élet, megértésük azonbankívül esik az evilági kategóriákon. Megnyitot­ták lelkűket, szívüket, egész éle­tüket a feltámadás üzenetének befogadására. Ez a megnyíltsá- guk - amit ma hitnek nevezünk - bátorította fel őket annak a koc­kázatnak vállalására is, hogy Krisztus feltámadásának egész jelentőségében és következmé­nyeiben találják meg a küzdel­mekkel mindig teljes emberi élet értelmét és a halálon is túlmuta­tó örök élet útjait. Könnyű volt a tanítványoknak és kortársaknak - mondhatja a mai ember- hiszen ha nem is voltak jelen Krisztus feltámadásának eseményeinél, később még több­ször is találkoztak a Feltámadot- tal. Hallották szavát, megtapo­gathatták sebeit, ettek vele és különböző helyzetekben érzékel­ték valóságos jelenlétét. Világba való szétküldetésük megbízását

Next

/
Oldalképek
Tartalom