A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-02-01 / 2. szám
3 Rónay György Cl REN El SIMON (Nagyböjti oIvasmány) Mert aznap délig volt szabad dolgozni, kiment, hogy délig dolgozzék a földjén. Simon, a cirenei, Sándor és Rufusz apja. Látni- valóan szorgalmas ember volt, azt a fél napot sem akarta elhenyélni. Nem csatlakozott azokhoz sem, akik másra fordították ezt a fél napot; arra, hogy Barabbást kiáltozzanak és Pilátus háza előtt tüntessenek. Simont ezek a dolgok nem érdekelték. Valószínűleg mindenféle manifesztációtól távol tartotta magát. A fölbolydult Jeruzsálemből kiment dolgozni a földjére. De úgy is fölfoghatjuk, hogy valami más, ősibb ritmushoz igazodott. Az élet elemi, ősien természetes ritmusához. És nem hagyta, hogy ebbe belejátsszék, ezt meg- zavarjaegy tőle különböző, szeszélyes, kiszámíthatatlan, veszedelmes ritmus: a történelemé. Ez persze, pillanatnyilag, csak amolyan falmelléki történelem, vihar egy pohár vízben, és még így is jó messze az asztaltól. Egy maroknyi kis nép nyugtalankodása, egész a határszélén annak a világnak, amelyet a tekintet Rómától át bír fogni. Pilátus nem éppen lángelme, de megbízható ember; majd elintézi. Néhány marcona katonával, és egy kis diplomáciával. És ezt így gondolta valószínűleg a Cirenei is. Illetve így érezte, így érezhette, azzal az ösztönös tartózkodással, ahogy a föld népe húzódik vissza táplálójához, anyjához és mostohájához, a földhöz, amikor a városokban viharokat kavarnak a forrófejűek. Abban a kérdésben, hogy Jézus-e, vagy Barabbás, ő minden valószínűség szerint semleges; legalábbis semmilyen véleményt nem nyilvánít. Még a lehetőségét is elkerüli annak, hogy véleményt nyilváníthasson. Kimegy a mezőkre dolgozni, végezni a munkáját. Ha egyszer délig szabad, akkor ki kell használni az időt.
