A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-12-01 / 12. szám
28 imádkozunk, hanem inkább Istent károm óljuk vagy zúgolódunk, nem tartjuk fontosnak az istentisztelet legfőbb formáját a szentmisét, nem szenteljük meg az Úr napját, ez annak a jele, hogy hiányzik belőlünk az a meggyőződés, hogy az Isten szeret bennünket. A tapasztalat ugyanis azt igazolja; ha az ember valakit szeret, vagy valamit nagyon el akar érni, akkor mindig talál időt és módot arra, hogy elérje. Manapság ez az imádságos, vallásos élet nehéz, mert túl vagyunk terhelve földhöz kötő munkákkal, elfoglaltságokkal, szórakozással és körülöttünk senki és semmi sem emlékeztet minket Istenre, az O szeretetére. Ezt a helyzetet egy francia katolikus orvos így jellemezte; - Hiszek az imádság szükségességében, mégse érzem igazán, hogy imádkoznom kell. Amikor észreveszem, hogy nem végeztem el imámat, még akkora szégyent se érzek, mint amikor azt veszem észre, hogy nem borotválkoztam, és borotválat- lanul kell az emberek közé mennem... Ezért minden vallásgyakorlat, még a legkezdetlegesebb formájában is érték. Azt jelenti, hogy azok életében, akik azt gyakorolják, még ha különben gyarlók is az illetők, meg van a szándék, hogy fönntartsák a kapcsolatot Istennel, ne szakítsanak vele, hanem valami módon kifejezzék szeretetüketiránta, Ez nem sajátosan keresztény magatartás, hanem egyszerűen emberi. Az emberek mindig érezték annak szükségét, hogy megszenteljék életük legfontosabb eseményeit: a születést, a halált, a házasságot, melyek létüket a titkok határáig vitték. Ezen legelemibb formájában akeresztény vallásos gyakorlat azonos az emberi természet igényeivel. Nem dicsérjük, ha valaki ezzel megelégszik, de nem vetünk rá követ sem. Tiszteljük benne a pislákoló mécsest, mely még ég, és a megroppant nádszálat, mely még nem tört le, mely még kiegyenesíthető. Ha ez a kis láng is kialszik, akkor léptünk be a sötétség birodalmába, a lelki halálba, ahol csak polgári házasság, polgári névadás, polgári temetés van. Mi keresztények ennél többre hívattunk. Mi szent Pállal együtt hisz- szük azt, hogy a "mennyei Atya kiragadott minket a sötétség hatalmából és áthelyezett szeretett Fia országába... " (Kol.l, 13). Ezért nemcsak éveink, hanem a hónapjaink, heteink, sőt napjaink megszentelésére is törekszünk. Elsősorban nekünk kell a vallásosság erényét életben tartani egy olyan társadalomban, amelyben kihalóban van. Az igazi keresztény testvéri szeretet is ebből az imaéletből fakad. Az imádság fényében embertársainkat új színben látjuk, és új szeretettel tudjuk szeretni. Nem
