A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-12-01 / 12. szám

4

Hiszünk-e még az imádság erejében?

(Imaszándék.)

MIND SŰRŰBBEN HALLUNK mai

keresztények ajkáról effajta kijelentéseket; nem imádságra van szükségünk, hanem cselekvésre; magát az Isten országáért végzett odaadó munkálkodást imádságnak kell felfognunk. Ha Isten megadta nekünk a képességet a munkához, cselekvéshez, felesleges, hogy ezen felül külön kérjük az O segítségét. - Minden jó- tettünkközvetlenkapcsolatba juttat minket Istennel,, míg akönyör- gő imádság a monológhoz hasonlítható; csak mi beszélünk, Isten néma marad... Ilyesféle meg- okolások alapján sok keresztény elhanyagolja az imádságot és vagy emléletileg, vagy legalább a gyakorlatban tagadja különösen a kérő imádságnak az értékét.

EZ A MA DIVATOS "önelégültség", amellyel sokan azt hiszik, hogy az ember képes saját tehetségével és erejével megoldani korunk minden nagy problémáját (pl. szociális igazságosság, az éhínség és tudatlanság kiküszöbölése, az emberi személy méltóságának elismerése, stb.), a

bensőséges imaéletnek legveszedelmesebb ellenlábasa. A leg- egyene sebb út ugyanis akevély- ség felé. Viszont könnyen megállapítható tény, hogy az emberiség életében egyetlen főbűn sem okozott annyi bajt, rombolást, kegyetlenkedést, jogtiprást, mint a kevélység. Kevélységből még soha semmiféle jó nem származott.

EZ A VÉGZETES TÉVEDÉS homlokegyenest ellentmond a szentírás tanításának, az Ur Jézus tanításának és példájának, és az embertársaik érdekében életüket hősiesen felőrlő szentek eljárásának. Tehát keresztény embernek megalkuvás nélkül el kell vetnie! A szentírás számos helyen sürgeti, hogy "imádkoznunk", "kérnünk", 'Görgetnünk" kell. Könyörögnünk, esdekelnünk kell, mert Isten ezt a mi kérésünket szabta meg egyetlen feltételként bármiféle isteni ajándék, kegyelem eléréséhez. Ha ennyit sem kívánna meg részünkről, tulajdonképpen akaratunk ellenére erőszakolná ránk kegyelmeit. Az