A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
28 ma. Vitafeleinket, akik másként közelítik meg, még talán túlozva is, a hittételekből eredő teológiai kérdéseket, nem szabad eretnekségbe kényszerítenünk. Mert minél kevésbé nyíltak a vitázó felek egymás véleményei iránt, annál veszélyesebb a megmerevedés mindkét oldalon. Es akkor nem marad más hátra, mint a tragikus vagy-vagy. Ez a szakadás első lépése. Ez történt volna Péter és Pál között Anti- óchiában. Ez történt, azt hiszem, a keleti ortodox egyház elszakadásának idején és alapjában véve ezzel az egyensúly felbomlással jellemezhetnénk a XVI. század egyházának magatartását is azokkal szemben, akik az akkori egyházat, talán sokszor jogosan, kritizálták. Nem akarok részletekbe menni, hogy mi volt a reformáció pontos történelmi oka, azt hiszem, egyszerűen a dialógus szelleme hiányzott a XVI. század keresztényeiből, mindkét oldalon. Ha a múlt szakadását e három alapforma közötti egyensúly felborulásával próbáltam magyarázni, úgy a jövő egységét csak ennek a három kifejezésmódnak teljes egyensúlyában tudom remélni. Ha legfontosabb feladatunk, hogy az olyan sokáig háttérbe szorult dialógus szabályait magunkévá tegyük. Először is őszinténél kell fogadnunk, hogy a keresztény egyházak hitvallásában még számos mélyreható, sőt lényeges eltérések vannak. Akéthitvallás hívei között a dialógus nem a kompromisszumok keresésében áll. Mai dialógusunk még feltételezi a különböző hitvallást az egyházak között. Ezért szeretném kihangsúlyozni, hogy a Vatikáni Zsinat úgynevezett újításai nem kompromisszum, hanem a katolikus egyház belső fejlődésének és megújhodásának kifejezései. De azt is hozzá kell tennem, hogy sok szempontból protestáns testvéreink kérdései és nehézségei segítettek ehhez a megújuláshoz. Magunkévá tettük az ő, ellenünk felhozott érveiket és anélkül, hogy lényeges hitvallásunkat feladtuk volna, tovább haladtunk az Igazság teljesebb megértésében. Ezért csak köszönettel tartozunk. Másodszor: ahogy jelenlegi dialógusunk feltételezi, hogy még hitvallásaink eltérnek egymástól, úgy feltételezi azt is, hogy teológusaink, lelkipásztoraink és híveink egymástól eltérő elgondolással fejtik ki hitüket. Nem kell félnünk, hogy ezeket az eltérő véleményeket, mintegy eltérő teológiákat egymással szembesítsük.Szükségünk van nézeteink kicserélésére, érvekre és ellenérvekre. Szükségünk vanhitvitára, amíg a hitvitát az igazság szenvedélyes szeretete hajtja, a dialógus szellemében. Csak egy példát említsek, ami legközelebb áll hozzám; a XVI. század hitvitái megosztották hitvallásunkat megigazulása tanában. A katolikus Küng professzor tíz évvel ezelőtt
