A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-02-01 / 2. szám
AZ ELVESZTETT 41 JÉZUS (Vasárnapi olvasmány.) így van ez, mikor az ünnepek véget érnek. Az emberek elindulnak hazafelé, de már nem olyan rendben, ahogyan jöttek. Gomolyog, kavarog, zsivajog a rengeteg nép. Ez ide szalad, az amoda; ez azt keresi a tömegben, egy másik amazt. Még egy szóra, mielőtt nem látják többet egymást. Az ember furakszik, könyököl, nyomakszik; aztán mire megtalálja azt, akit keres, mert mondani akart neki valamit, a nagy munkában sokszor elfelejti, mit is akart mondani neki. Vannak ilyen fontos szavak, amiket elfelejtünk, mire ki kellene mondanunk őket. Többnyire a legfontosabbak, a szeretet, barátság, béke szavai. Csak állunk, legföljebb mosolygunk, de a szó nem jut eszünkbe. Elfelejtettük. Ezeket könnyen elfelejtjük; csak az indulat, a düh és a békétlenség szavait nem szoktuk elfelejteni. Azok mindig készenlétben állnak, ott sorakoznak a nyelvünk hegyén. Néha ki se kell mondani őket; kimondódnak maguktól. Kivált mikor az ünnepek véget érnek. Szó ami szó, nem olyan rendben mennek, mint ahogyan jöttek. Akkora a kavargás, hogy emberek elvesztik egymást szem elől, és gyerekek elkallódnak. Anyák szaladgálnak egy-egy csoport mellett, az elkallódott gyerek nevét kiabálva. Megafon még nincs, hogy bemondja az elkallódott gyerek nevét. De előbb-utóbb anélkül is megkerül. Akkor a szülők örvendezve megölelik, megcsókolják, vagy mérgesen összeszidják. Vagy csak azt kérdik tőle szemrehányóan; - Miért tetted ezt velünk? Ők azonban nem nyugtalankodtak, noha nem volt velük a Gyermek. Mentek egymás mellett békességgel és nyilván az ünnepekről beszélgettek, a templomról, a galambokról, vagy talán már az otthoni munkáról, csöndes, higgadt, forgácsillatú szavakkal. A Gyermek miatt nem aggódtak. "Azt gondolták, hogy az útitársaságban van".