A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-02-01 / 2. szám
12 Jogos harag A szülők néha lelkiismeretfurdalást éreznek azért, mert haragra lobbantak gyermekeik iránt. Pedig az igazság az, hogy akkor kellene lelkiismeretfurdalást érezniük, ha sohasem lennének haragosak gyermekeikre. Az a szülő, aki a harag minden jele nélkül nézi gyermeke rosszalkodását, igazságtalanságot követ el mind gyermeke ellen, mind pedig Isten ellen. A gyermekek ugyanis főleg abból tanulják megítélni mi jó és mi rossz, hogy az szüleiknek tetszik-e, vagy pedig visszatetsző. Nem beszélünk most a gyermekeiket túl szigorúan kezelő s felettük mindig uralkodni kívánó szülőkről, akiknek soha sincs egy dicsérő, elismerő szavuk gyermekükhöz. Az is kétségtelen, hogy még a jó szülő is ok nélkül haragszik néha. A fáradt, ideges anya esetleg túl keményen megszidja gyermekét valami apró hibáért. Az újságolvasásába, vagy gondjaiba belemerült apa is durván rámordul néha az őt tapintatlanul háborgató gyermekre. Ilyen emberi hibák előfordulhatnak mindenkivel. Ha a gyermek egyébként tapasztalja, hogy szülei szeretik őt, nyom nélkül kiheveri az ilyen igazságtalan bánásmódot. A szülőknek azonban jó szemük előtt tartani - és legtöbben meg is teszik - hogy bizonyos alkalmakkor a harag nemcsak hogy nem bűn, hanem egyenesen erény, mégpedig olyan erény, amelyet a szülőknek gyakorolniuk kell. Ezzel segítik hozzá gyerekeiket, hogy cselekedeteik helytelen voltát felismerjék. Ez a jogos harag abban különbözik a bűnös haragtól, hogy nem a bűnös, hanem a bűn ellen irányul. Az ilyen szülő szereti gyermekét és azonnal kész megbocsátani neki, amint az felhagy helytelen viselkedésmódjával. Ha tehát a szülő azért haragszik gyermekére, mert az megszegte Istennek valamelyik törvényét (amelyek közé tartozik a szülőknek való engedelmesség is), vagy mert kárt okozott felebarátainak, akkor jogos a haragja. Ha viszont az bántja inkább a szülőt, hogy
