A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-11-01 / 11. szám
35- Hát... nem valami jól, - hangzott a felelet és további kérdéseim kiderítették, hogy ez a "nem valami jól" tulajdonképpen azt a- karja mondani, hogy; - sehogyan... (Megbeszél fék a dolgot a noviciusmesterrel és el határozták, hogy felhasznál ják a rendel kezésre álló rövid időt és mindent el követnek, hogy előkészítsék János-Pált a keresztségre. Mindenekelőtt egy halom könyvet szereztek a számára, többek közt Kis Szent Teréz önéietrajzát.) János-Pál egy pillantást vetett a könyvhalmazra, aztánhirtelen megkérdezte; - Ki az a Kis Szent Teréz? - és nekiült a könyvnek, le sem tette, míg a végére nem ért. Én pedig ott ültem munka helyett egész nap a szobájában és azon igyekeztem, hogy megmagyarázzam neki mindazt, ami a hittel kap- csolatbanproblémakéntfelmerülhetett. Nehéz feladat volt, nehezebb, mint újonctársaim munkája odakint a kukoricaföldeken. Tudtam jól; nem azért jött ide, hogy az elvont igazságok tömegét nyelje magába. Már beszélgetéseink kezdetén észrevettem tekintetében az éhséget, amely ott rágódott a lelkében és amely ide hozta, a Gethsemani-kolostorba, mertbiztosan nemcsak engem akart meglátogatni. .. Milyen jól ismertem én ezt a kielégíthetetlen éhséget a béke, az üdvösség, az igazi boldogság után! Nem volt szükség kerülőkre, bőséges bizonyításokra, nem kellett semmiféle fortély és csel, hogy lekössem az érdeklődését. A testvérem volt, közvetlenül beszélhettem vele, olyan szavakkal, a- melyeknek értelme jól ismert volt mindkettőnk számára. Talán azt várná most valaki, hogy testvéri együttlétünkben a múltról is sokat beszélgettünk. Bizonyos mértékben meg is tettük, de János-Pál nem azért jött ide, hogy a szomorú, zavaros, félreértésekkel és hibákkal teli múltra tekintsen vissza. Mert hiszen megvolt-e a legcsekélyebb remény is a boldogságra - hit nélkül? Egy olyan tényező mélkül, amely felülemelkedik a jól ismert léten? Az a ház ott Douglaston-ban, amelyet nagyszüleink építettek és huszonöt esztendőn át fenntartottak, állandóan teli jégszekrényével, örökösen tiszta szőnyegével, tizenöt különböző képeslapjával a nappali asztalán, a Buick-kal a garázsban, a papagájjal a hátsó tornácon; egy olyan létnek a jelképe volt, ez, amely nem adott mást nekünk, mint nyugtalanságot, tévedéseket, félreértéseket, izgalmat. Abban a házban ott ült jő anyánk órák hosszat a tükör előtt éskrémezte az arcát, mintha operába menne, - pedig sohasem ment
