A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

A csodálatos kenyérszaporitás

(Vasárnapi olvasmány. )

Jézus néha elrejtőzik. Csónakba száll és "elhajózik", valamilyen magányos, puszta helyre, "hogy egyedül legyen", vagy legföljebb csak azokkal, akik a legközelebb vannak hozzá. Suhan a csónak a vízen, a magány felé, a magánymeghittsége felé. Az evezők csobbanása már a meghitt beszélgetések békéjét idézi. Jézus ül a csónakban, szemét le-lehunyja, pihenteti megfáradt emberségét. Akik eveznek, csak a vízzel törődnek. Nem látják a mozgást a távoli parton. Ezt a furcsa sürgést-forgást a magányosság messze kéklő ígéretében.

"Mert a nép tudomást szerzett erről, és gyalogszerrel utána ment a városokból". Míg ők keresztben vágtak át a tavon, kényelmes evezéssel, addig a nép, kerülőkkel a parton, sietett arrafelé, amerre a csónak orra irányult. Se ételt, se italt nem vittek magukkal; csak a bajaikat vitték és a betegeiket. Mentek köveken bukdácsolva és homokba süppedezve, mert nem a lábuk elé néztek, hanem a tavon a hosszúkás fekete foltra, nehogy elvétsék az irányt, és hogy tüstént irányt változtathassanak, ha a csónak orra egy ujjnyit vagy egy arasznyit elmozdul. így aztán Jézus, "mikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott".

Ott, és nem másutt. Nem száz méterrel odább, vagy egy mérfölddel messzebb. Pontosan ott, azon a helyen, ahol kiszállt; mint egy előre megbeszélt találkozáson. Mert aki "tudomást szerez" ado- logról, csalhatatlan belső tudomással, és elindul, fölserken ennek a távollétnek az intésére, egy hiánynak az ösztökölésére, és szemét a Távozóra függesztve szaporázza lépteit, az a Távozót egyszer csak közeledni látja, és sosem mulasztja el a pillanatot, amikor a távo-