A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám
I láttok, sokaknak számára a művészet világa sötét éjszaka, amelyet nem kutattok. Csak nagyon nehezen tudnám elhagyni a művészettörténeti múzeumot, amely a szépség, az annyira elhanyagolt szépség kulcsát rejti magában. Azok, akik látnak, nem szorulnak azonban rá erre a nagy múzeumra, hogy megtalálják a szépség kulcsát. Megtalálhatják azt a kisebb múzeumokban és a kis könyvtárak könyvespolcain is. De természetesen én, elképzelt látásom korlátolt idejében azt a helyet választanám, amely a legrövidebb idő alatt legtöbb kincsét tárja fel előttem. Második látó-napom estéjét a színházban, vagy a moziban tölte- ném. Gyakran járok színházba így is, de csak akkor értem a cselekményt, ha valaki kézjelekkel elmondja nekem. (A vakok a tenyerükbe "rajzolt" kézjelekkel érintkeznek, ha egyúttal süket-némák is.) De mennyire szeretném saját szememmel látni Hamlet elbűvölő a- lakját, vagy a lobbanékony Falstaffot az Erzsébet korabeli színpompás díszletek között. Szeretném tudni, közületek hányán fogják fel a látás adományát és adnak hálát érte, amikor a színdarabokat, vagy a mozikat, vagy bármely más látványt szemlélik és elgyönyörködnek annak színeiben, kecsességében vagy mozdulataiban? Én nem tudok a mozgás ütemeiben gyönyörködni, csak annyit vagyok képes felfogni belőle, amennyit tapintás útján érzékelni tudok. Csak ködösen tudom elképzelni Pavlova kecsességét, bár ismerem valamennyire az ütem gyönyörét, mert a padló rezgésén keresztül gyakran érzem a zene ritmusát. Felfogom azonban, hogy a ritmusos mozgás a világ legkellemesebb látványai közé tartozik. Valamennyire megértem ezt, amikor ujjaimmal kitapogatom egy márványszobor vonásait. Ha már egy álló szobor vonásai oly szépek, mennyivel el- bűvölőbb lehet a kecses mozgást figyelni. Egyik legkedvesebb emlékeim közé tartozik, amikor Jefferson József megengedte, hogy megérintsem arcát és kezét, amint kedves szerepében Rip Van Winklét játszotta és gesztikulálva beszélt. Ezáltal legalább bepillantást nyertem a dráma világába, és sohasem fogom elfelejteni, hogy milyen gyönyörrel töltött el engem az a pillanat. Ha csak egy színdarabot láthatnék, abból megtudnám, miként képzeljem el száz más színdarab cselekményét, amelyeket olvastam, vagy amelyeket a kézjelek segítségével elmondtak nekem. A következő reggelen megint üdvözölném a hajnalt, hogy ismét gyönyörködhessem benne, mert meg vagyok győződve,róla, hogy a- zok számára, aki valóban látnak szemükkel, a hajnal minden reggel 22
