A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-08-01 / 8. szám
10 'JLJ-JL % SznzaDyára wonatkozo Ösziivotségi Jelképek Az egyházatyák írásaiban és az egyház szertartásaiban gyakran találunk utalásokat az ószövetség egyes személyeire, akiket valamilyen szempontból párhuzamba állítanak Szűz Máriával. Szent Pál többször is említi az összefüggést Ádám és Krisztus között. Ennek megfelelően már a kereszténység kezdete óta párhuzamot vontak az egyházatyák Éva és Mária között. Éva a sátánra hallgatott, Mária az angyalra, s így Mária jóvátette a bűnt, amit Éva elkövetett. Evakevélységenyomoruságbadöntöttegyermekeit, Mária alázatos engedelmessége pedig megváltásunk művének részesévé tette őt. Évánkeresztül lépettbe a halál, Márián keresztül tért visz- sza az élet. Éva első gyermeke gyilkos volt, Mária elsőszülöttje pedig az életmentő Üdvözítő. Éva minden ember anyjává vált, Mária pedig az üdvözöltek anyjává lett. Mózes nővére, Miriam, vagy más néven Mária, háladalba kezdett, amikor Isten csodásán megszabadította a zsidókat az egyiptomiak rabszolgaságából és átvezette őket a tengeren. Szűz Mária is háladalt zengett az emberiség lelki megszabadításának hajnalán. Jáhel, Háber felesége megölte a zsidó nép elnyomóját, Sziszárát, és ezért Debbóra így magasztalja őtj ... "Áldott az asszonyok között Jáhel! "(Bír. 5» 24.) Mária azáltal, hogy a Megváltó anyjává vált, hozzájárult a sátánnak, az emberiség ellenségének legyőzéséhez, s azért "áldott az asszonyok között". Hasonlóképpen érdemelte ki a zsidó nép háláját Judit, aki lefejezte az őket ostromló hadsereg vezérét, Holoferneszt. Mária a sátánlegyőzésében működött közre. Judit megtartóztatóan élt férje halála után, Mária mindenkorra szűz maradt. Juditot a nép vezetői magasztalták, Máriát Erzsébet hirdette minden asszonynál áldottabb- nak. Judit Istennek tulajdonította vállalkozásának sikerét, Mária is Istenre hárította a dicséretet mindazért, ami vele történt. Judit az erények példaképe volt kortársai előtt, Mária az "igazság tükre" az