A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-06-01 / 6. szám

17

és könyörgést hallgatott meg életében. A Padre nem halt meg.

És ugyanő másnap újra felkelt, reggel négy órakor nehézkes léptekkel közelítette meg az oltárt, szegények és gazdagok alkotta hívősereg előtt, amely egyetlen mozdulatlan testet képezett, egyetlen néma imádságot. Növekvő fájdalommal recitált, és amikor a kánon küszöbéhez ért, megállt, mint egy hihetetlennek tűnő hegymászás előtt, mint a fájdalmas, sugárzó szeretet találkozásánál, egy kimondhatatlan misztérium előtt, amely a halálba tudna vinni. Az a tekintet, amit a magasba vetett az átváltoztatás után, az mindent kifejezett. Lehetséges, hogy mint mondják, ő volt az egyetlen stigma- tizált pap, aki - hadd mondjam én is - teljesen ura volt önmagának? Arca és teste nem keltette az aszkéta benyomását. Éppen ellenkezőleg; jókedvű, vidéki ember volt, mint XXIII. János, egy buddhista szerzetes, egy mogorva Szókratész. Ilyennek képzelem Diogenészt, Herakleitoszt és Parmenidészt, az első filozófusokat. Hogy az oltártól eljusson a sekrestyéig, ez neki olyan problémát jelentett, mint egykor az ars-i plébánosnak. Minden oldalról szorongattatva volt. Körülvette a tömeg és mindenki a maga kínjait mutogatta neki. O pedig válaszokat vetett oda, amelyek hol könnyeket fakasztottak, hol mosolyt, mert nagyon szellemes tudott lenni. És miután visszaváltozott egyszerű kapucinussá, sántítva, mint egy kövér sebesült igavonó (teljesbelenyugvással minden emberi fájdalmat elviselt), visz- szatért szállására.

Én nem láttam őt többször. Összegyűjtöttem hatása nyomait, magasrendű jóságának és egyszerűségének minden megnyilvánulását. Mint mindenki, én is hallottam azokat a különös történeteket, amelyek a metafizikai, parapszichológiái, s a katolikus misztika tudományos anyagához tartoznak. Barátom, Larcher doktor pedig tudományosantanulmányozta azokat az illatokat, amelyek néha körülvették. Micsoda kutatási téma az még távlatokban is, milyen felemelő probléma! Amit én, mint az igazi misztikusoknál, észrevettem rajta, az a közömbös arckifejezés volt, minden jő- vagy rosszértelmű emberi kíváncsiság iránt, ami körülvette őt és fojtogatta, Ő más világban élt, mint mi. 0 a krisztusi szférában lélegzett. O nem akart "mástismerni, csak a keresztrefeszítettet". Véleményt alkotni Padre Pio-ról, hosszú és bonyolult feladat lenne. De a tanúk ezrei jelentkeznek majd, hogy hirdessék, mennyire megerősítette Padre az isteni jelenlétben és az evangélium igazságába vetett hitüket.

(A cikk írója Jean Guitton, a Francia Akadémia tagja, aki, auditor volt a zsinat ülésein. írása a "Croix- bon jelent meg.)