A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
19 a fejlődéseim élet feltevéseit igyekszik alkalmazni a vallásra is, se- szerint lassan és fokozatosan haladt az emberiség az egyisten-hit felé. Elgondolásuk igazolására történelmi tényeket igyekeznek felhozni sközbenmegfeledkeznek arról, hogy ugyancsak történelmi tényekkel lehet alátámasztani az ellenkező feltevést is, amely szerint az egyisten-hit volt a vallásosság első formája, s ez fajult el bálványimádássá. Ennek az elméletnek legnagyobb gyengéje azonban nem a fejlődéselmélet követése, hanem az, hogy kizárja az isteni beavatkozás lehetőségét a vallás kifejlődéséből. Elfeledkezik arról a tényről is, hogy még jelenleg is találhatók több istent imádó vallások, pedig a fejlődéselmélete szerint már azoknak is el kellett volna jutniuk az egy Isten imádására. Amásikirányzat lényeges vonása ezzel szemben, hogy történelmi ténynek tekinti Isten beavatkozását az emberiség történetébe és elfogadja az isteni kinyilatkoztatást, amely révén olyan igazságokat ismertünkmeg, amelyeket emberi ésszel sohasem tudtunk volna felfedezni. Ezt a kinyilatkoztatást részben az emberiség ősszülei .kapták, s folytatódott azután is mind Mózes előtt, mind pedig utána, főleg aprófétákonkeresztül, míg végül beteljesedett Krisztus idejében és lezárult az apostolok korával. Ez az két irányzat, a természetes és a természetfeletti, már a kereszténység első századaiban jelentkezett. Egyesek már akkor tagadni igyekeztek mindent, ami csodálatos, ami Isten beavatkozását tételezte fel. Amikor valaki a különböző vallásokat összehasonlítja, megtévesztheti őt a felszínes hasonlóság és ebből tévesen arra következtethet, hogy lényegében minden vallás hasonló. Jó példa erre, amikor azt hangoztatják egyesek, hogy sok vallásban találunk fél-isten, fél-ember egyéneket, akik rendkívüli módon születtek, szellemileg fogantattak, szűz maradt az anyjuk, stb. így Krishna, Buddha, Co- dom, Lao-tsze, Konfucius, Horus, Ra, Zoroaster, Hercules, Prometheus, Mercury, Apollo, Nagy Sándor, a perzsa Cyrus, sőt még Plátó is. Mindegyiket igyekeznek bizonygatni, akárcsak a Szentírás teszi Jézus esetében. Miért higgyünk a Szentírásnak inkább, mint ezeknek a meséknek, - mondják. A válasz erre az ellenvetésre nem az, hogy a felemlített példák közül egyesek költött lények csupán (Krishna, Mercury,és Apollo), akiket egy kalap alá vesznek történelmi személyekkel (Konfucius, Nagy Sándor, Cyrus). Sokkal inkább tévednek akkor, amikor megfeledkeznek arról, hogy Krisztus a tények halmazával bizonyította is
