A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
II a Magyar Kultúrának, volt hosszú időn át a főszerkesztője. Közvetlen munkatársa, Nyisztor Zoltán 'Ötven esztendő" című munkájában P. Banghát így jellemzi; "Harminc éven keresztül Ban- gha Béla volt mindenki számára az életerő, a lázas munka, a fáradságot nem ismerő szervezet, az apostolságtől lobogó tűz, a cselekvés és diktálás példaképe. O volt a legéberebb és egyben szent nyugtalanságában legnyugtalanabb lelke a magyar katolicizmusnak. Nem is egy életcélt, hanem tizet, vagy talán százat tűzött maga elé és korlátot nem ismerő testi és lelki adottságaiban hitte, hogy azokat meg tudja valósítani. Szinte nem volt a magyar életben senki, aki ezt a férfiút legalább egyszer ne hallotta, vagy írását ne olvasta volna és aki ne kapott volna tőle egy-egy ragyogó eszmét, vagy legalábbis egy darab lelkesedést. O volt a magyar élet nagy fáradhatatlanja, aki a szó igazi értelmében az első országjárást megrendezte. A szó hatalmas erején kívül ő volt az első Magyarországon, aki intézményekkel verte meg és gyűrte le a liberalizmust és szabadkőművességet. Első megjelenése és szava hadüzenet volt ezeknek a nemzetrontó és lelkettiprő irányoknak. Ez a név, P. Bangha már maga program volt; a magyarság keresztény és nemzeti reneszánszát jelentette. Az 1938-ban lefolyt nemzetközi eucharisztikus kongresszus utolsó nagy ünnepe volt nemcsak az újjászületett magyar katolicizmusnak, hanem e reneszánsz vezéralakjának P. Banghának is. A férfiak közös szentségimádása és áldozása után, - a Városligeti tó medencéjében imádkozó szinte beláthatatlan férfitömegnek a páter imádkozta elő: - íme, ó jóságos és édes Jézusom énszínedelőtt térdre borulok... - ez az ima volt a páter életének a mérlege. "Átlyukasztották kezemet és lábamat és megszámlálták minden csontomat" - az éjszakai szellő messze vitte a megafonokból az ima zárószavait. A kongresszus első ünnepélyes évfordulóján már halálos fáradság bénította minden tevékenységét. A rendi kispapoknak adott lelkigyakorlata volt ünnepélyes búcsúja. - 1940. április 29-én indult az örök hazába. Utolsó szavaival is a Maior Dei gloriá-nak, az Isten nagyobb dicsőségének akart apostola lenni. HALOTTAINK: Rev. Demetrius Yakanich, Brownsville, Pa. Mr. László Belányi, Montreal, Canada Mrs. Elizabeth Schneidler, Bethlehem, Pa. Mrs. John Szabó, Lorain. Ohio. R. I. P.