A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-03-01 / 3. szám

28 Semmiképpen sincs szándékunkban, hogy elpalástoljuk az olykor súlyos nehézségeket, amelyek velejárnak a keresztény házastársak éle­tével: számukra, mint mindegyikünk számára, „szűk a kapu és keskeny az út, amely az élethez vezet” (Máté 11, 30). Kell azonban, hogy ennek az életnek reménye fényt derítsen útjukra, miközben derekasan töre­kednek arra, hogy bölcsességben, igazságosságban és jámborságban él­jék jelen napjaikat, tudván, hogy elmúlik ennek a világnak arculata. Vállalják tehát bátran a szükséges erőfeszítéseket a házastársak, akiknek támaszuk ebben a hit és remény, amely „nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkben az Isten szere- tete” (v. ö. Róm 5, 5); esedezzenek állhatatos imával az isteni segítsé­gért; merítsenek főleg az Eucharisztiából, a kegyelem és a szeretet for­rásából. És ha a bűn még erőt venne rajtuk, ne csüggedjenek el, hanem alázatos állhatatossággal folyamodjanak Isten könyörületességéhez, ame­lyet bőségesen nyújt nekik a bűnbánat szentsége. Ilyen módon meg tud­ják majd valósítani a házastársi élet teljességét, amelyet az Apostol ír le: „Férjek, szeressétek feleségteket, ahogy Krisztus is szerette az egy­házat ... A férj köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki felesé­gét szereti, önmagát szereti. Márpedig senki sem gyűlöli a saját testét, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az egyházat... Nagy titok ez, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom. Szeresse hát mind- egyiktek a feleségét, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.” (V. ö. Ej 5.) Apostolkodás a családok között 26. A gyümölcsök sorában, amelyek az isteni törvény hű megtartását célzó nagylelkű erőfeszítésből érlelődnek ki, a legértékesebbek egyike az, hogy nem ritkán maguk a házasok kívánják közölni másokkal is tapasz­talatukat. így a világi hívek hivatásának tág keretébe az egymásközti apostolkodás új és nagyon figyelemre méltó formája kapcsolódik be: ma­guk a családok lesznek más családok apostolai és eligazítói. S vitatni sem lehet, hogy az apostolkodás annyi formája között egyike ez azoknak, amelyek ma a legidőszerűbbnek látszanak. Az orvosokhoz és az egészségügyi személyzethez 27. A legnagyobb megbecsüléssel adózunk az orvosoknak és az egész­ségügyi személyzet tagjainak, akik hivatásuk gyakorlásában minden em­beri érdeknél jobban szívükön viselik keresztény hivatásuk magasabb követelményeit. Lankadatlanul igyekezzenek tehát minden alkalommal azokat a megoldásokat segíteni elő, amelyeket a hit és a helyes értelem sugall, s törekedjenek ezek vonatkozásában felkelteni a meggyőződést és a tiszteletet környezetükben. Tekintsék hivatási kötelességüknek is mindannak a tudásnak megszerzését, ami szükséges ezen a kényes terü­leten, hogy az őket kérdező házastársaknak megadhassák azokat az okos tanácsokat és egészséges útmutatásokat, amelyeket joggal várnak el tőlük. A papokhoz 28. Szeretett fiaim, papok, akik hivatástoknál fogva tanácsadói és lelki vezetői vagytok egyéneknek és családoknak, most hozzátok fordu­lunk bizalommal. Első feladatotok, különösen azoké, akik keresztény

Next

/
Oldalképek
Tartalom