A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-10-01 / 10. szám

38 rendszerint nem bírja kifejlesz­teni a benne rejlő képességeket. Az állam szerepe. Az imént említett lelki és anyagi föltételek annyira sokrétűek és bonyolultak, hogy sem társadal­mi szervezetek, sem az egyház nem bírja őket jobbra fordítani. Az állam hatékony támogatására is szükség van! A kormányoknak egyik legjelentősebb és legége­tőbb feladata, hogy a rendezett családi élet feltételeit megte­remtsék. Sőtjmind az egyháznak, mindaz államnak, mind a magán és nyilvános, valamint a vallásos és nem-vallásos jellegű szerve­zeteknek is mind össze kell fog­niuk ennek a mérhetetlenül fontos célnak a szolgálatában! A II. Va­tikáni Zsinat ("Az egyház a mai világban", 52. pont) igen eré­lyes szavakkal sürgeti az állam­ra háramló különféle kötelezett­ségeket a családi élet megszi­lárdítása terén. A mi szerepünk. A mondottakból nyilvánvaló, hogy egy -egy ember m agában véve alig tehet szám ottevő lépéseket a ren­dezett családi élet által megkö­vetelt föltételek megvalósítására; ez a nagy társadalmi együttesek feladata. De annyit mindenki te­het, hogy a maga környezetében, szomszédságában szétnézzen és észrevegye azokat az alkalmakat, amelyekben valami támogatást nyújthat rászoruló családoknak, vagyis akármi módon gyakorol­hatja a szeretetet. Es azt is meg­teheti mindenki, amire Szentsé­ge s Atyánk ebben a hónapban kér minket; imádkozzunk a népek fe­lelős vezetőiért, hogy a rende­zettcsaládi élet kérdését kellően méltassák és iparkodjanak meg­tenni minden lehetőt a mostani hiányok és nehézségekkiküszöbö- lésére. HALÁLOS UNALOM Egy német m i I I i o mo s 20 éves fia életuntságból öngyilkosságot követett el. Utolsó kívánsága az volt, hogy temetésén a jazz-zenekar játsszék. Szüleinek hátrahagyott 90 percnyi terjedelmű hangszalag-fel­vételen közli, hogy azéletet kiélvezte. "Az asszonyok futottak utá­nam. Volt autóm, pénzem, vitorlás csónakom s mindenem, amit egy em­ber csak kívánhat. Nem tudom, hogy az élet még mit nyújthatott volna nekem. El egem van az emberekkel és ezzel az élettel. Csak a halál van még hátra számomra. Temetésemnél játsszék egy jazz-zenekar". A fiatal­embernek Nyugat-Berlinben egy villa állott rendel kezésére saját hasz­nálatára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom