A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
36 nak. Ezeknem mernek szentáldozáshoz járulni anélkül, hogy minden apró bűnüket meg ne gyónnák s szám szerint igyekeznek meggyónni minden bűnt, nem egyszer feleslegesen részletezve azokat, pl. hogy engedetlen volt háromszor apjának, négyszer anyjának, ötször nagyanyjának, stb. Vagy pedig gyónás után ismét visszamennek, mert eszükbe jut, hogy kifelejtettek egy bűnt, ami pedig csak bocsánatos bűn. Aki ilyesfajta nehézségekkel küszködik, olvasson el egy jó füzetet a gyónásról, vagy kérjen felvilágosítást lelkiatyjától. Hasonló ehhez azok helyzete, akik nem tanulták meg, vagy nem értették meg, hogy milyen körülmények mentik őket fel pl. a misehallgatás alól. Betegségük, vagy munkájukmiattképtelenek teljesíteni az egyházi parancsot, amely ilyen körülmények között senkit sem kötelez s mégis bűnös mulasztásként vádolják magukat erről a gyónásban, vagy nem mernek szentáldozáshoz járulni gyónás nélkül. Ez nem aggályosság, hanem csak a kellő képzettség hiányának tulajdonítható nyugtalanság, amely megszűnik, ha megfelelő módon megértetik velük az egyházi parancsok természetét. (Köv. a 2. rész.) FRANCIAORSZÁG. - A francia Véleménykutató Intézetnek egy nagyarányú körkérdése a következő (inkább Iehangoló) eredményre vezetett. A lakosságnak 82%-a még ma is kától ikusnak vallja ugyan magót^de ezekből csak 21% gyakorolja is a vallását. A vallását el hanyagoló 61 %-ból 40% évente néhányszor elmegy szentmisére, 21 % egyálfalában nem törődik vallásával. Ezek a lanyha kától ikusok azzal a kifogással szépítik vallási kötelezettségeik el hanyagolását, hogy "lehet az Evangél ium szerint élnünk akkor is, ha nem járunk misére és nem használ juk a szentségeket". Azonfelül több területen azt kívánják, hogy az egyház változtassa meg erkölcsi felfogását; vagyis ezek azt szeretnék, hogy az egyház alkalmazkodjék hozzá az ő felfogásaikhoz és laza erkölcseikhez. NÉMETORSZÁG. - Jaeger Lőrinc bíboros, Paderborn-i érsek, a tavasz- szal 39 világi férfit és 3 ferencrendi testvért bízott meg azzal, hogy egyházközségükben szentáldozást szolgál fossanak ki. Az egyházközségek hívei választották ki a jelölteket és terjesztették elő őket az érseknek. Működésük megkezdése előtt egy megfelelő képzőtanfol yamot végeztek. CHANGHUA (Formóza.) - A jezsuiták I el kigyakoriatosházában ezév tavaszán először történt, hogy kínai kispapok I el kigyakorlatait két kínai nővér vezette. A két nővér tartotta meg az összes előadásokat és irányította a megbeszéléseket.