A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
16 &L as^ssi Jézus szinte állandóan erről prédikált. Ki nem fogyott a sok példabeszédből és hasonlatból, ha az Isten országáról beszélt a tömegeknek. Mintha az lett volna a küldetése, hogy ennek az országnak szerezzen híveket, polgárokat, katonákat. Egyszer azt mondta róla, hogy hasonló a hálóhoz, amelyben mindenféle hal együtt van; kicsi és nagy; szép és selejtes. Majd meg apicimustármaghoz hasonlította, amely hatalmas fává lesz és ágai- banfészkelni járnak az ég madarai. Vagy olyan, mint a kovász, amely megkelti az egész tésztát. Isten országa tehát már itt a földön elkezdődik, sőt már el is kezdődött! Látható ország ez; azoknak a birodalma, akik hisznek Istenben, az Atyában (Jézus Atyjában) és az Ó Egyszülött Fiában. Minél többen hisznek benne, annál nagyobb és erősebb ez az ország. Mostmégcsakkevesentudnak róla; most még csak kicsi mustármag, kevéske kovász; de idővel terebélyes, nagy fává nő és a kevés kovász át fogja hatni az egész emberiség tésztáját. Ez az Istenország az Egyház! Erről mondotta Péternek azon az emlékezetes napon; - Mondom neked, te Péter vagy, azaz kőszikla és én erre a sziklára építem egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta... Ez az istenország azonban még nem végleges; ezért jók és rosz- szak egyaránt megférnek benne egymás mellett. De 'a történelem végén eljönnek az Isten angyalai és kiválogatják a selejtes halakat (a rosszakat) a hálóból és csak a javát tartják meg. Csak a jók mennek be a mennyek országába.