A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9. szám
31 Budavári Boldogasszony (El beszél és.) A nap lehanyatlott a budai hegyek mögé. Sokáig vöröslött utána az ég, mintha vérbe fürödtek volna a felhők is. Mert vérbefürdött minden Buda körül. A hegyeken, a dombokon, már napok óta dörögtek az ágyúk. A vár körül mindenfelé fel volt túrva a föld. A Víziváros romokban hevert. Amerre a szem ellátott, sátrak, szekerek, katonák. Minden talpalatnyi helyért vér folyt a sziklás budai földre. A vár falain kékes lángok táncoltak, messziről puskatűz ropogott. Az alkonyodó fényben különös hangok hallatszottak. Mintha a táj sóhajtott volna. Száznegyvenöt éve török ült az ország szívében.- Hej, magyarok, meleg lesz itt nemsokára, - mondta Fiáth János. - A vitézek csendben bólintottak.- Nézzétek, itt jön a barát! - kiáltotta örömmel Ramocsaházy Endre. - Mi járatban vagy, mi újság, mondd, jó Tüzes Gábor! Gábor barát mosolygott. Ő készítette azokat az olthatatlan tűzzel égő bombákat, amelyektől úgy rettegett a török. Felgyújtották azok még a vízzel locsolt cölöpsorokat is.- Nemsokára indulhattok, fiúk! Olyan lyukat égetek a falakba, hogy be nem tömi azt ezer janicsár sem! Elérkezett a döntő nap; 1688. szeptember 2. Az ágyúk bömbölve törték a falakat. Az aknászok fáradhatatlanul vájták földalatti aknáikat. A vezérek kirántották kardjukat, az árkokban kígyózott a hadinép a vár felé. A tornyokból rimánkodó ének szállt az égi magasságba. Abdi basa, a vár védője összehívta vitéz tisztjeit. t
