A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-09-01 / 9. szám

/- Ünnepe:

szept. 25. Szeptember ragyogó napfénnyel köszönti Budapest első nagy vértanúját.' Az aranyfák, ezüstfák, a hímesköntösű bokrok hajladoznak, susognak. A régi-régi fák ilyenkor mondják el a fiataloknak Szent Gellért történetét. Egy öreg tölgy hosszúkat bólingatva nagy áhítattal súgja;

... Több mint 900 éve történt... több mint 900 levél hullt le az idő fájáról, amióta az olasz Gellért atya magyar földre lépett. Szent István volt akkor királyunk. Mikor megismerte Gellért műveltségét és jámborságát, megkérte, maradjonMagyarországon, tanítsa drága kincsét; a kis Imre királyfit.

Gellért atya szívesen maradt. Nemcsak a szelídlelkű Imre herceg nevelője, hanem Szent István király bölcs tanácsadója a pogány magyarok megtérítésében buzgó munkatársa is lett.

Teltek, múltak az évek. Szent Gellért nagyon megszerette a királyi családot és a magyar népet. Ót is megszerette mindenki. Mikor Imre herceg 16 éves lett, Sz. Gellért mégis elbúcsúzott a királyi családtól. Régi vágyát teljesítette; elvonult egy sűrű erdőség belsejébe. Remete szerzetes lett.

Sajnos, nem maradhatott sokáig kedves fái és madarai között imádságos magányában, mert Sz. István kinevezte őt Csanád püspökévé.

Sz. Gellért nagyon buzgó volt. Sokszor kora reggeltől késő estig is térített, keresztelt. A szegényeket, árvákat, elhagyatottakat igen szerette és mindig segítette.

Egy szegény segítő útja alkalmával társával Valter szerzetessel egy kis falu szélén érte az este. Az egyik jómódú gazdánál szállt meg a szent püspök, jó késő lehetett már, amikor kedves dalolás hallatszott a malom mellől. Gellértet nagyon meglepte a gyönyörű

I